Vágólapra másolva!
Az előző szezonhoz képest, ha minimálisan is, de javult a helyzet a magyar idegenlégiót illetően: a honfitársaink segítségével megszerzett bajnoki címek száma nem változott, a kieséseké ellenben csökkent, ráadásul ezúttal akadt egy-két kiegyensúlyozott, jó teljesítmény is. Összességében persze továbbra is elmondható, hogy honfitársaink nem váltják meg a világot külföldön, amire ismét csak a legeredményesebb magyar légiós neve a példa: ő ugyanis nem más, mint a német harmadik vonalban kilenc gólt szerzett Tölcséres András. A cikk olvasása közben pihenésképp a légiósokkal készített videointerjúinkat is megtekintheti!

Az angol élvonalban is nőtt a magyar profik száma, hiszen ketten is pályára léptek a Premier League-ben. A Watford FC-ben Priskin Tamás 14 mérkőzésen két gólt ért el, csapata pedig kiesett - ez hajszálpontosan megegyezik Gera Zoltán egy évvel korábbi teljesítményével.


A másik magyar az angol első osztályban Király Gábor volt, aki kölcsönben szerepelt az Aston Villában öt összecsapáson. Király egyébként furcsa idényt élt meg, hiszen eleinte kezdő volt a Championshipben a Crystal Palace-ban, majd a kispadra szorult - de ez adta meg neki a lehetőséget, hogy megint a Premier League-ben játsszon (ráadásul nem csak az Aston Villa, de a West Ham United is kölcsönvette, ám ott egyszer sem vetették be). Visszatérését követően megint ő védett a Palace-ban, de a szezon végén újból kispados lett.


Az angol másodosztályban egyébként megnőtt a magyarok száma, ráadásul többségükre nem is lehetett panasz. A Plymouth Argyle-ban Buzsáky Ákos után a télen Halmosi Péter és Tímár Krisztián is bemutatkozott, előbbit már meg is vette a klub.


Szintén a szezon közben igazolta le a Barnsley FC Ferenczi Istvánt és Rajczi Pétert, akik közül inkább Ferenczi vált be, hét találatával nagy szerepet vállalt az együttes bennmaradásában. Alapvetően Gera sem nyújtott rossz teljesítményt a WBA-ban, de a klub a playoff során lemaradt a feljutásról, így ő nem lehet elégedett. Az angol harmadosztályban Kovács János és a Wolverhampton Wandererstől a Cheltenhamnak kölcsönadott Rósa Dénes is csak epizódszereplő volt.