Vágólapra másolva!
Olaszország gyászolja a péntek esti, Catania-Palermo első osztályú mérkőzés utáni zavargások során megölt rendőrt, ugyanakkor egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a futballt féltik a várható szigorú intézkedésektől.

Paolo Maldini, az AC Milan emblematikus figurája szerint inkább egy héttel később folytatódjon az olasz labdarúgó-bajnoki sorozat, mintsem hogy a hátralévő mérkőzéseket zárt kapuk mögött kelljen lebonyolítani.

A kiváló védő azzal összefüggésben ismertette álláspontját, hogy a halálos áldozatot követelő pénteki cataniai szurkolói rendbontás folyományaként felmerült annak a lehetősége is, hogy az idény hátra lévő részében üres stadionokban zajlanak majd a mérkőzések.

"Adódtak már a múltban hasonló helyzetek, a reakciók azonban ezúttal eltérnek. A bajnokság felfüggesztése, illetve a válogatott mérkőzések törlése már elég komoly intő jel. Alkalmazni kell a zérótolerancia elvét a huligánokkal szemben, ezzel párhuzamosan az eddiginél sokkal komolyabban kell foglalkozni a megelőzéssel. Nézők nélkül játszani viszont abszurd lenne. Ez a futball halála, a játékosok számára ugyanis a legfrusztrálóbb helyzet teremtődne meg ezzel. Inkább szánjanak több időt a megoldás kidolgozására" - tette hozzá Maldini.