Vágólapra másolva!
Hetente jelentkező új sorozatunkban olyan egyesületek rövid történetével ismertetjük meg olvasóinkat, amelyek ugyan nem tartoznak a sztárklubok közé, azaz nem nyertek sok bajnokságot, kontinentális kupákat, viszont ennek ellenére több klasszist, ismert játékost neveltek, adtak a futballvilágnak.

Az 1988-90-es években különösen sikeres volt a klub utánpótlása, három esztendőn keresztül mindig bajnoki döntőt játszott valamelyik évfolyam. 1988-ban a Jugend-B legyőzte a VfB Stuttgartot, a következő kiírásban pedig csak 11-esekkel maradt alul a Bayern Münchennel szemben, míg az utánpótlás A csapat 1990-ben vívott - sikertelen - finálét. Ziege mellett az akkori együttes egyik legnagyobb erőssége volt az 1989 és 1991 között a klubot erősítő Niko Kovac.

A mai Bosznia-Hercegovina területén található Livnóból származó, Berlinben vendégmunkásként dolgozó Kovac szülők idősebb fia a Rapid Weddingben futballozott, majd 18 évesen került Zehlendorfba. A nagy munkabírású középpályás 25 mérkőzésen játszott a "kis Herthában", mielőtt elvitte volna az igazi, a BSC. (A Hertha BSC 1992/93-as - másodosztályú - csapatában Niko társa volt többek között Feinbier, Mario Basler, a Győrben is megfordult Christopher Sullivan.)

A nagyobbik Kovac később a Bayer Leverkusent, a Hamburger SV-t, a Bayern Münchent, majd ismét a Herthát erősítette, jelenleg az osztrák Red Bull Salzburg profija. Öccse, Robert Kovac 1992-ben mutatkozott be a Hertha Zehlendorf első csapatában, ahol három szezont húzott le, 85 mérkőzésen 11 gólt szerezve.

A védő nürnbergi kitérővel a Bayer Leverkusenben, majd a Bayern Münchenben folytatta pályafutását (mindkét klubnál, csakúgy mint a válogatottban testvére oldalán szerepelt), majd légiósnak állt, jelenleg is a Juventus FC játékosa.

Forrás: EPA

Robert és Niko Kovac

Szintén Berlinben született, ott is kezdett el futballozni a Hertha Zehlendorfhoz 1988-ban, 14 esztendősen csatlakozott Carsten Ramelow. A többiekkel ellentétben mindössze egy évig játszott ott, majd a Hertha BSC-ben folytatta, ahol együtt futballozhatott a fentebb említettekkel. 1995 teléig erősítette a kék-fehéreket, majd a Bayer Leverkusen szerződtette. Azóta is hű a gyógyszergyári klubhoz, amellyel eddigi legnagyobb sikerét (Bajnokok Ligája-döntő) aratta. Több mint 300 mérkőzést játszott a Bundesligában, nemzeti színekben vb-ezüstérmes.

Akikre mindig büszkék lesznek a Hertha Zehlendorfnál:
Pierre Littbarski (1960. április 16.)
Christian Ziege (1972. február 1.)
Niko Kovac (1971. október 15.)
Robert Kovac (1974. április 6.)
Carsten Ramelow (1974. március 20.).

Pályafutásuk során szintén viselték a Hertha Zehlendorf mezét:
Marcus Feinbier, Frank Pastor (hétszeres NDK-válogatott, a keletnémet bajnokságban 271 összecsapáson 110 gólt jegyzett), Karsten Bäron (1991-92 között, később 124 mérkőzésen 39 gólt szerzett a Hamburger SV-ben), Thorben Marx (a Hertha BSC és az Arminia Bielefeld színeiben 92 találkozót játszott eddig a Bundesligában), Sofian Chahed (a Hertha BSC jelenlegi játékosa), Malik Fathi (a Hertha BSC kétszeres válogatott labdarúgója).