Signoritól Natorovig - a magyar foci légiósai

A magyar futball egyik legnagyobb és legjellemzőbb ellentmondása, hogy míg szakembereink évek óta egyöntetűen hitet tesznek a hazai fiatalok szerepeltetése mellett, az átigazolási időszakokban ennek ellenére sokszor követhetetlenül töltik fel a csapatok kereteit ugyancsak vegyes minőséget képviselő külföldi játékosokkal. Az idegenlégiósok jelenléte persze a világ legtöbb helyén természetesnek számít, szerződtetésükre normális esetben olyankor kerül sor, ha képesek valami pluszt adni az adott csapat játékához. A messziről jött ember aztán nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, mint ahogy a hazánkban a kilencvenes évektől fogva megfordult több száz vendégmunkás között is akadtak jó futballisták és egészen elképesztő melléfogások is. Nosztalgia-összeállításunkban a teljesség igénye nélkül megemlékezünk légiósaink legjaváról, csakúgy, mint a legérthetetlenebb tranzakciókról az internetről igazolt védőtől a karikalábú csatáron át a csomagban vásárolt különítményekig.

Persze az, hogy valaki magára ölthette hazája címeres mezét, nem feltétlenül párosult fényes magyarországi karrierrel, sőt. Rácz László hiába volt stabil tagja a magyarokat Irapuatóban 6-0-ra letaroló szovjet csapatnak, a Fradiban nem tudott gyökeret ereszteni (7 meccs, 1 gól), a sokszoros szlovák válogatott csatár, Tibor Jancula pedig fél év alatt mindössze egy gólig jutott zöld-fehér színekben. (Ráadásul 2001-es szerződtetése kapcsán akadtak érdekes momentumok is: miközben Jancula a Fradi kispadján ült az Újpest ellen, a hírügynökségek szerint a ciprusi Olympiakosznál is hasonló szerepkör jutott neki. Akkor fel is merült a kérdés: most akkor valamelyik klubot verte át valaki, vagy esetleg két Tibor Jancula is létezik?)

2001-es Fradi-Videoton Szlezákkal, Janculával, Viloticcsal

Sulejman Demollari Glenn Helder MacBeth Sibayát

2002 februárjában nagy bejelentést tett az Újpest: a lila-fehérek megkaparintották az 1995-ös Copa América gólkirályát, a 15-szörös brazil válogatott Túliót, aki 20 millió forintos szerződés ünnepélyes aláírásakor meccsenként átlagban egy gólt ígért új munkaadójának, amit az első három mérkőzésen sikerült is tartania. A 32 éves centerről azonban hamar kiderült, hogy finoman szólva nem képes már felszántani a pályát, még magyar viszonylatban is igencsak öregurasan hömpölygött a gyepen - ahogy Glázer Róbert vezetőedző fogalmazott: "nem sikerült igazán megtalálni a helyét a csapatszerkezetben" -, így Túlio először a kispadon, majd rövidesen a Brazíliába tartó repülőgépen találta magát.

Túliótól távol állt a robotolás

Lubos KozelértRadek Sloncikért

2001-ben szintén Újpestről tanácsolták el a bosnyák válogatott Emir Granovot, akit úgy tűnik, a közeg bénított, hiszen később a spanyol első ligás Rayo Vallecanónál sikerült játszania.

Sabin Ilie Romániában és külföldön is jobb csapatokban játszott, mint a Loki (megfordult a Steauában, a Valenciában, a Fenerbahcéban, a Cottbusban), érthetetlen, hogy a Hajdúságban 10 meccsen 6 gólt szerző csatár miért nem maradhatott az NB I-ben.

Libériai válogatottak számára különösen kedvelt tartózkodási hely volt Magyarország, Frank Seator (Parmalat FC), John Moses (Kispest, III. ker. TVE) és Philip Tarlue (Kispest), egy időben mind stabil tagja volt hazája nemzete csapatának, Seator még az aranylabdás George Weah éktársának és katari gólkirálynak is mondhatta magát...

Az első légiósok között említettük már Jean-Claude Mbemba nevét, akinek fivére és fia is futballista lett Magyarországon, és aki sokszoros kongói válogatott csatár létére különböző sportújságok osztályzatai alapján többször is "elnyerte" a szezon leggyengébb játékosa címet.

Valószínűleg többet vártak Sasa Ilictől is Zalaegerszegen, hiszen az ausztrál és jugoszláv útlevéllel is rendelkező kapus egyenesen Angliából érkezett, a Charltonban és a West Hamban védett, a ZTE-vel azonban krónikus derékbántalmai miatt csak egy négy hónapos futókalandot bonyolított le, majd a megbeszélt sportkórházi kivizsgálás helyett visszautazott Angliában hagyott feleségéhez.