Vágólapra másolva!
Ájuldozik a szigetországi sajtó a szerda esti, isztambuli Liverpool FC-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után - a Liverpool Daily Post például egyenesen azt írja, hogy a futballtörténelem két legcsodálatosabb kupadöntője immár a Vörösök nevéhez fűződik. Természetesen a 2001. május 16-án játszott, Alavés elleni UEFA-kupa-döntő az egyik - a Liverpool feledhetetlen körülmények között 5-4-re győzött -, a második pedig a szerdai BL-finálé. "Ilyen meccset Puskás és Di Stéfano óta nem láttunk" - fogalmaz Ian Doyle, a Post Isztambulba kiküldött tudósítója.

Az olasz lapok lidércnyomásos, hihetetlen és keserű vereségként jellemzik az isztambuli Bajnokok Ligája-döntőt, azt, hogy az AC Milan labdarúgócsapata háromgólos vezetés után 11-esekkel alulmaradt az FC Liverpoollal szemben.

A csütörtöki római lapok jelzőkben nem fukarkodva írnak a nagyon várt, de végül váratlanul elúszott kupagyőzelemről, kivétel nélkül az első oldalon tudósítva a rossz szájízt hagyó vereségről. Idézik az olasz csapat tulajdonosának, Silvio Berlusconi dúsgazdag médiamágnás kormányfőnek isztambuli nyilatkozatát, amelyben azon kesergett, hogy a sport olyan, mint a politika: amikor már kezedben érzed a győzelmet, veszítesz.

Berlusconi jelezte, hogy nem kívánja kiadni a csapatvezetés útját, s pityergő 16 éves fiát, Luigit vigasztalva arról beszélt az olasz tudósítóknak, hogy a Liverpool nagyon furcsa három gyors gólt szerzett, minden lehetőségét kihasználta, miközben a Milan sokkal jobb volt, s végig óriási gólhelyzeteket hagyott ki a drámai csatában.

A Corriere dello Sport sohasem látott izgalmas döntőről, míg a La Gazzetta dello Sport a Vörösök által adott leckéről, az AC Milan lidércnyomásáról, "hihetetlen vereségről" ír. A La Gazzetta dello Sport szerint az olasz gárda a már megnyert kupát hagyta veszni a tizenegyesekkel, miután "végzetes hat percben" szertefoszlott háromgólos előnye, s az első két FC Liverpool-találat egyértelműen a bizonytalan Dida kapus lelkén szárad. Az olasz sportlap szerint Steven Gerrard csapatkapitány - s nem utolsósorban a negyvenezer liverpooli szurkoló - fantasztikus lelkesedése segítette győzelemre az angolokat az esélyesebb olasz csapattal szemben.

A milánói Corriere della Sera "a gonosz tréfák éjszakájának" minősíti az AC Milan isztambuli szereplését, "Micsoda kiábrándulás" szalagcímmel tudósítva a döntőről, keseregve a kihagyott helyzeteken, a bírói ítéleteken, Dudek kapus szabálytalannak vélt kiugrásain a büntetőrúgások idején.

A torinói La Stampa kommentárja szerint az isztambuli százhúsz perc "hihetetlen és keserű epilógusa" volt az AC Milan kupaszereplésének: a győzelem az első félidőben már az olasz csapat kezében volt, de az FC Liverpool bámulatos akarással egyenlített, s végül a büntetőkkel győzött.

A római La Repubblica című lap első oldalas címében azt emelte ki, hogy "az esztelen Milan a Liverpoolnak ajándékozta a kupát", s egy nagyon keserű vereséget volt kénytelen elkönyvelni. A mérkőzést az olasz csapat a második félidő elején vesztette el, amikor a háromgólos hátrány miatt senki sem tett volna már egy centet sem a Liverpool győzelmére.

(MTI)