Vágólapra másolva!
Ájuldozik a szigetországi sajtó a szerda esti, isztambuli Liverpool FC-AC Milan labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő után - a Liverpool Daily Post például egyenesen azt írja, hogy a futballtörténelem két legcsodálatosabb kupadöntője immár a Vörösök nevéhez fűződik. Természetesen a 2001. május 16-án játszott, Alavés elleni UEFA-kupa-döntő az egyik - a Liverpool feledhetetlen körülmények között 5-4-re győzött -, a második pedig a szerdai BL-finálé. "Ilyen meccset Puskás és Di Stéfano óta nem láttunk" - fogalmaz Ian Doyle, a Post Isztambulba kiküldött tudósítója.

Az Európai Labdarúgó Szövetség nem változtat a szabályokon, így a Liverpool címvédőként nem indulhat a következő idényben a Bajnokok Ligájában. Ezt William Gaillard, az UEFA szóvivője jelentette be.

"Minden szimpátiám a Liverpoolé, én magam szívesen látnám a BL következő sorozatában, de vannak szabályaink, amiket menet közben nem lehet megváltoztatni" - mondta Gaillard.

A Premier League első négy helyezettje indulhat a legjobbak között, a szerdán BL-győztes Liverpool azonban csak ötödik lett a bajnokságban. Ezért az angol szövetség - többek között Lennart Johansson UEFA-elnök tanácsára - kérvényezte, hogy a Vörösök címvédőként ott lehessenek a mezőnyben.

Hasonló helyzetben a spanyol szövetség 2000-ben úgy döntött, hogy a címvédő, de a hazai pontvadászatban csak ötödik Real Madrid lehet BL-résztvevő, a negyedikként záró Real Zaragoza pedig az UEFA-kupában indulhat.