Ronaldinho: családi tragédiától az Aranylabdáig

Ahogyan azt sejteni lehetett, az Aranylabdájáért folytatott versenyfutásból Ronaldinho került ki győztesen: az FC Barcelona brazil csillaga kimagasló teljesítménye mellett annak is köszönhette a rangos elismerést, hogy jóval látványosabban futballozik, mint két legfőbb riválisa, Frank Lampard és Steven Gerrard. Ezzel együtt nehéz lenne vitatni, hogy a díj jó helyre került: aki látta már Ronaldinhót játszani, az tisztában van vele, született zseniről van szó.

A PSG immár kétségtelenül legnagyobb csillaga a világbajnokságot követően kicsit lassabban került arra az erőnléti szintre, amelyet Fernandez megkövetelt tőle, de amikor utolérte saját magát, csapata egyik legjobbja lett. Azonban egyre nőtt a feszültség a focista és trénere között: Fernandez azzal volt elégedetlen, hogy el kellett engednie Ronaldinhót a brazilok Koreai Köztársaság elleni barátságos mérkőzésére, szerinte ugyanis a focistának az lett volna a legjobb, ha végre kipiheni magát, mivel kisebb bokasérüléssel bajlódott.

Az edző később ugyan beletörődött, hogy a brazil elutazik Ázsiába, de azt kérte a dél-amerikaiaktól, hogy csak egy félidőt szerepeltessék. Ronaldinho azonban végigjátszotta a 90 percet, a következő bajnokin így csak csereként lépett pályára. Ez persze nem nyerte el a labdarúgó tetszését, ráadásul a brazil tévében állítólag kijelentette: ha Fernandez marad, akkor januárban távozik a PSG-től. Akkor azonban még úgy tűnt, hogy a PSG-nél inkább Ronaldinhót tartják meg, mint Fernandezt. Az elnök, Laurent Perpere ugyan kijelentette, hogy egyelőre nem jutott eszükbe a szakvezető elbocsátása, ám ha nem javul a gárda teljesítménye, akkor változtatni kell.

A gárda teljesítménye nem javult, mégis Ronaldinho lett a "fekete bárány", amit részben saját magának köszönhetett: a téli szünetet követően négynapos késéssel érkezett vissza Brazíliából (december 28-a helyett csak január 2-án jelent meg az edzésen, akkor is csak a foglalkozás után, amikor a többiek már zuhanyoztak), saját elmondása szerint azért, mert fogorvoshoz kellett mennie. Ehhez képest a világsajtót olyan képek járták be, amelyek azt ábrázolták amint a középpályás meglátogatott egy szambaiskolát, ahol meglehetősen jól érezte magát, majd egy strandfocimérkőzésen is pályára lépett...

A szezon végén eldőlt, hogy a következő idényben nem léphet ki a nemzetközi porondra, ami egyben azt is jelentette, hogy Ronaldinho biztosan távozik a klubtól. A nagy kérdés csak az volt: melyik egyesület szerzi őt meg a franciáktól. A kör meglehetősen hamar leszűkült három sztárgárdára: a Real Madridra, a Manchester Unitedre és az FC Barcelonára. Nem sokkal később a madridiak is kiestek a versenyből, mivel a királyi gárda csak egy évvel később szerette volna megszerezni Ronaldinhót. Az első körben a Manchester United tűnt a befutónak, hiszen Barcelonában előbb az elnökválasztás volt a soron, és az angolok mestere, Sir Alex Ferguson nem győzte hangsúlyozni, mennyire szeretné leigazolni a brazilt.

A MU jól megszokott transzferpolitikája azonban ezúttal nem vált be: Ferguson szokásához híven titokban, személyesen találkozott a focistával Párizsban, a randevú azonban kitudódott, és ez alaposan felbőszítette a PSG-vezérkart, arról nem is beszélve, hogy mindez a FIFA szabályaival is ellentétes volt. Ráadásul a manchesteriek hivatalos ajánlatukban 15,5 millió fontot kínáltak, noha korábban a párizsiaknak szóban már 23,5 milliót is ígértek. Az angolok abban bíztak, hogy a PSG elnöksége a kisebb összegre is igent mond, hiszen az FCB anyagi helyzete korántsem tűnt stabilnak, más licitáló pedig akkor már nem volt, ám Manchesterben rosszul számítottak.

Ezúttal az FC Barcelona tárgyalódelegációja volt az okosabb: a katalánok egyrészt fals hírek kiszivárogtatásával igyekeztek elbizonytalanítani Fergusont (egyes barcelonai lapok például azt írták, hogy Ronaldinho minden manchesteri mérkőzés után majd helikopterre tart igényt, hogy azzal utazhasson Londonba élvezni az éjszakai életet, márpedig Ferguson köztudottan nem szereti a túl sokat bulizó focistákat), másrészt pedig első ajánlatuk ugyan csak 13 millió fontról szólt, de szereztek egy banki igazolást arról, hogy akár 18 millióig is elmehetnek.

Ekkor a PSG meghívta a két klub képviselőit egy lyoni hotelbe, hogy végleg tisztázzák a kérdéskört, azonban a manchesteriek (abban bízva, hogy a Barca elnöke csak blöfföl, és nem tud ennyit kifizetni) nem mentek el Franciaországba, így Ronaldinho a katalánok játékosa lett. A Camp Nouban valóságos megváltóként kezelték, megkapta a tízes mezt, nagyon sokat vártak tőle, és nem is lehetett rá panasz.

Rögtön az első hazai mérkőzésén a Sevilla FC ellen hatalmas gólt rúgott, és a későbbiekben is igazi vezéregyénisége volt a csapatnak, ráadásul viszonylag eredményesen is játszott. Hogy személye milyen fontos volt a Barca jó szereplése szempontjából, az akkor derült ki, amikor sérülés miatt 2003 novemberében egy hónapot ki kellett hagynia: ez idő alatt a katalánok négy bajnoki mérkőzésből mindössze egy pontot szereztek, és a negyedik helyről visszaestek a tizenegyedikre. Ronaldinho az RCD Espanyol ellen tért vissza a pályára, rögtön be is talált, de az igazi "feltámadás" csak a 2004-es esztendő első felében következett be.

A Barca az évet egy 14 bajnoki mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal nyitotta, amelyben mindössze két döntetlen szerepelt, és a brazil ebből a szériából kilenc góllal vette ki a részét. Jellemző, hogy barcelonai pályafutása során mindössze egyszer fordult elő, hogy nem kezdőként, hanem a kispadon számítottak rá: a spanyol kupa első fordulójában a Gramanet ellen. Remek teljesítményének és elképesztően látványos góljainak köszönhetően első számú közönségkedvenc lett a Camp Nouban, talán csak a gárda saját nevelésű focistája, Carles Puyol örvend hasonló népszerűségnek.

Remek játékát a klub is honorálta, tavaly nyáron ugyanis jelentősen feljavították szerződését: évi alapfizetése tovább nőtt, a kontraktusban szereplő kivásárlási záradék összegét pedig 150 millió euróra srófolták, vagyis ennyit kell kifizetnie annak a klubnak, amely meg akarja vásárolni Ronaldinhót. A Barcelonának persze eszébe sem jutna megválni tőle még ennyiért sem, hiszen a brazil vezérletével a klub az idén végre megint aranyérmet szerzett a spanyol bajnokságban, a jelenlegi szezonban is az élen áll, és már a Bajnokok Ligájában is ott van a legjobb 16 között.

Aligha kétséges, hogy Ronaldinho manapság egyike a világ legjobb labdarúgóinak, nemcsak tehetsége és képességei, hanem teljesítménye alapján is. Virtuóz a labdakezelése, rúgótechnikája elsőrangú, és kiválóan lát a pályán, de ami a legelképesztőbb az egész emberben, hogy mindezt rendkívül felszabadultan teszi, és a mosolyt szinte lehetetlen letörölni az arcáról.

Vidámsága sokak szerint lefegyverző és ragadós. Egyfolytában mosolyra áll a szája, és ezt korábban alig-alig lehetett látni focistánál, főleg nem egy felkapott, futtatott, keresett sztárnál. Mosolyog otthon és edzésen, meccsen és kocsiban, mosolyog a medencében fárasztó gyakorlatok és morgó társak közt, vagy egy hosszú interjúsorozat után, ahol tízszer kell ugyanazokra a kérdésekre válaszolni.

Annyit nevet, hogy evidenssé vált: könnyed és felszabadult játéka csak a pályán kívüli személyiségét tükrözi vissza. Ennek a felszabadultságnak köszönhetően is válhatott vezéregyéniséggé a válogatottban és az FC Barcelonában is, ahol pillanatok alatt képes feldobni a hangulatot, és felrázni a csapattársakat.