Vágólapra másolva!

1972: olimpiai döntőt vesztett a magyar válogatott

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 10-én!

1972-ben ezen a napon játszották az olimpia labdarúgó-torna döntőjét. Az akkori szabályok szerint azok a labdarúgók szerepelhettek az ötkarikás játékokon, akik korábban még nem léptek pályára világbajnokságon, így rendkívül magas színvonalú mérkőzéseket hozott az NSZK-ban megrendezett sorozat.

A 16 válogatott négy négyes csoportban kezdte a küzdelmeket, az első körben egy kivételtől eltekintve az előzetesen is esélyesebbnek tartott csapatok jutottak a nyolc közé. Az első csoportból a házigazda NSZK és Marokkó (Malajzia és az Egyesült Államok volt a további két résztvevő), a második négyesből a Szovjetunió és Mexikó (Burma és Szudán rovására), a harmadik csoportból Magyarország és Dánia (Irán és a nagy meglepetésre, győzelem nélkül a negyedik helyen végzett Brazília szerepelt még itt), míg a negyedik gruppból Lengyelország és az NDK (Kolumbia, Ghána volt a további sorrend) jutott tovább.

A középdöntőben újabb két csoportba sorolták a még versenyben lévő nyolc válogatottat, a magyar csapat (amely addig is magabiztosan vette az akadályokat - Irán 5-0, Brazília 2-2, Dánia 2-0) valósággal remekelt, hiszen az NDK-t 2-0-ra, az NSZK-t 4-1-re, Mexikót pedig 2-0-ra győzte le, így veretlenül jutott a sorozat fináléjába, ahol a másik ágon szintén magabiztosan menetelő (öt győzelem, egy döntetlen, 19 szerzett és mindössze négy kapott gól) Lengyelország volt az ellenfele.

Vessünk még egy búcsúpillantást a vert mezőnyre is, hiszen közülük jó néhány játékossal később is találkozhattunk. Ott volt például a nyugat-németországi tornán Uli Hoeness, Hitzfeld, Rudakov, Szabo, Kolotov, Onyiscsenko, Blohin, Hurcilava, Simonsen, Falcao, Dirceu, Croy, Kurbjuweit, Pommerenke, Sparwasser, P. Ducke és Streich is.

A döntőben a néhány kivételtől eltekintve (az akkor még tatabányai Rothermel Ádám és Tóth Kálmán, a székesfehérvári Kovács József) fővárosi klubokból verbuvált magyar válogatott Várady Béla révén szerzett vezetést közvetlenül a szünet előtt, ám a második játékrészben a Legia Warszawa csillaga, Kazimierz Deyna duplájával (a kiváló játékos kilenc góllal lett a torna legeredményesebb játékosa, a hét találatig jutott Dunai II Antal előtt) a lengyelek fordítottak, így ők lettek az aranyérmesek.

Érdekesség, hogy a két válogatott korábbi 18 összecsapásából mindössze egyet nyert döntőbeli ellenfelünk, ám akkor Münchenben (és két évvel később a világbajnokságon is) remek csapatot vonultattak fel a polákok: Deyna, Robert Gadocha, Jerzy Gorgon, Leslaw Cmikiewicz, Zbigniew Gut és Zygmunt Maszczyk ugyanis két esztendővel később vb-bronzérmet vehetett át.

Magyarország - Lengyelország 1-2 (1-0)
München, Olympia stadion, 50 000 néző
v.: Tschenscher (NSZK-beli)
Magyarország: Géczi - Vépi, Páncsics, Bálint, Juhász P., Dunai III, Kű (Kocsis L., 73.), Szűcs, Kozma, Dunai II (Tóth K., 80.), Várady
szövetségi kapitány: Illovszky
Lengyelország: Kostka - Gut, Gorgon, Cmikiewicz, Anczok, Szoltysik, Kraska, Maszczyk, Deyna (Szymczak, 78.), Lubanski, Gadocha
szövetségi kapitány: Górski
gól: Várady (42.), illetve Deyna (48., 68.).