Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája-selejtező 3. körének pénteki sorsolására elkészített kiemelési listát. Ha a szerdán este 3-0-s előnyt szerzett Debreceni VSC-AVE Ásványvíz túljut a Hajduk Spliten, akkor sztárcsapatok ellen szerepelhet. Supka Attila gárdája továbbjutás esetén nem lesz kiemelt.

Ronald Habi nélkül kénytelen pályára lépni a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Hajduk Split elleni visszavágón, ugyanis a középpályás keresztszalag-szakadást szenvedett a szerdai, 3-0-s hazai győzelemmel végződött első találkozón.

A vizsgálatok szerint a horvát játékosnak fél évet kell kihagynia. A Hajduk elleni diadal másnapján a cívisvárosban az emberek csak a győzelemről beszéltek, éttermekben, kávézókban, munkahelyen egyformán Supka Attila együttesének sikere volt a téma.

"Nem nagyon sikerült aludnom az elmúlt éjjel. Visszanéztem még a találkozót, miután hazatértem. A képernyőn keresztül azért másképp lehet értékelni a látottakat" - mondta a vezetőedző. "Az első pár percet leszámítva és az utolsó negyedórától eltekintve, amikor Habi kiválását követően volt egy kis zavar a csapat védekezésében, fölényben voltunk a mérkőzésen. A labdát mi birtokoltuk többet, a gólok mellett voltak még további lehetőségeink is".

Supka a biztos győzelem ellenére még mindig úgy vélekedik, továbbra is 50 százalék az esély a továbbjutásra. "Splitben bármi megtörténhet. Bízom benne, csapatomnak van annyi tartása, hogy ezt a továbbjutást már nem engedi ki a kezéből." Habi helyettesítéséről a tréner azt mondta, Vukmir, Nikolov vagy Kiss Zoltán lehet a megoldás.

A horvát lapok keményen ostorozták a Hajduk Split szerdai debreceni teljesítményét és osztoznak abban a véleményben, hogy csak csoda esetén juthat tovább a spliti gárda.

Slobodna Dalmacija: "A Hajdukra súlyos vereséget mértek Debrecenben, megalázták, ismét szégyenbe hozták Európában. A magyar bajnok Debrecen teljesítette trénere, Supka Attila igeretét, hogy a piros-fehérek már az első mérkőzésen elegendő előnyt szereznek a visszavágóra. A 3-0-s győzelem nyugodt visszavágót tesz lehetővé Splitben. Egy héttel ezelőtt még ódákat zengtünk, amikor a Split 6-0-ra verte az Osijeket, s azt írtuk, hogy a sikerben benne van az edző keze... Mást nem tehetünk, csak várjuk a csodát, mert a csodákban hinni kell."

Vecernji List: "Viszlát Európa! A Hajduk egy év múlva térhet vissza. Három góllal kaptunk ki, csak a csoda mentheti meg az együttest."

Vjesnik: "Ha lehet ítélni abból, amit Debrecenben láttunk, akkor a Hajduk ezt a fiaskót nagyon nehezen tudja majd feledtetni."

A jövő szerdai spliti visszavágóra péntektől kaphatók belépők Debrecenben. A jegyek (800-at kapott a magyar bajnok) egységesen 15 euróba kerülnek. Várhatóan több száz debreceni szurkoló utazik majd Dalmáciába, hogy biztassa a Lokit.

(MTI)