Vágólapra másolva!
Noha Brazíliában az európai rendszerű országos bajnokság bevezetése óta az állami bajnokságoknak már nincsen akkora jelentőségük, mint korábban, a Rio de Janeiró-i, illetve a Sao Pauló-i pontvadászat továbbra is nagy népszerűségnek örvend, és első számú fokmérője annak, hogy mely gárda lehet esélyes az aranyra országos szinten.

Az állami bajnokságok jó néhány helyen csak a nyár végén fejeződnek be, ezen pontvadászatokkal azonban szinte csak az adott állam lakosai foglalkoznak, hiszen Amazonas, Maranhao vagy éppen Tocantins nem képviselteti magát országos szinten az első két osztályban.

Alapjában véve a helyi bajnokságok csak ott értek véget, ahol egy-két csapatnak májustól már az országos pontvadászatban kell szerepelnie.

A legtöbb helyen nem született meglepetés, de azért szenzációban nem volt hiány: Minas Gerais államban, ahol olyan patinás egyesületek találhatók, mint az América, illetve a korábban országos bajnokságot is nyerő Atlético Mineiro vagy Cruzeiro, hatalmas meglepetésre az Ipatinga nyerte az aranyérmet - a fináléban éppen a Cruzeirót győzték le, és a klub története során először végzett az élen. Bahiában a Vitória, Rio Grande do Sulban az Internacional nyert sorozatban negyedszer aranyérmet.

A legfontosabb állami bajnokságok győztesei:
Bahia: Vitória
Ceará: Fortaleza
Goiás: Vila Nova
Minas Gerais: Ipatinga
Pará: Paysandú
Rio Grande do Sul: Internacional
Santa Catarina: Criciúma