1999-2000: finn és belga kiesés magyar szereplőkkel

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

Belgiumban egy csapatra való, vagyis pontosan 11 magyar játékos szerepelt, közülük öten is egy klubban, a Verbroedering Geelben. Az öt focistából a bajnokságot csak Lendvai Miklós kezdte az egyesületnél, ám amikor a szezon közben Popovics Sándor lett a csapat mestere, újabb négy honfitársunkat magával vitte: Fehér Csaba, Pető Zoltán, Preisinger Sándor és Szekér István egyaránt az MTK-tól került kölcsönbe a Geelhez. Ez sem mentette meg azonban az egyesületet a kieséstől, a geeliek az utolsó előtti helyen végeztek a pontvadászatban.

Két magyar focista játszott a Racing Genkben, amely az egy évvel korábban kivívott bajnoki aranyérem után csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg. Ezúttal már nem csak Brockhauser, hanem Horváth Ferenc is alapembernek számított, a csatárt 28 bajnokin vetették be, igaz, csak ezek felén volt kezdő, és összesen nyolc alkalommal volt eredményes: a Standard Liege ellen mesterhármast vágott, a KV Mechelennek pedig kettőt rámolt be, de betalált a Bajnokok Ligája selejtezőjében is a Maribor ellen, ám a szlovének kiverték a belgákat.

Ketten játszottak az SK Beverenben is, igaz, nem valami sokat: Puglits Gábor két találkozón lépett pályára, Nyikos József pedig tíz összecsapáson szerepelt, sőt, még gólt is szerzett. A meglepetésre harmadik helyet szerzett La Gantoise védelmében Szekeres Tamás 21 összecsapáson játszott, és két gólt ért el, a Germinal Beerschot csapatában pedig Kovács Ervin kapott olykor-olykor lehetőséget.

A belga pontvadászat nem egyedüli csúcstartó volt ezzel a létszámmal, mert Izraelben is 11 honfitársunk kergette a labdát. A Beitarban a korábban megszokott trióból csak ketten maradtak, Sándor Tamás és Hamar István is meghatározó ember volt a jeruzsálemieknél, és mindketten hat alkalommal voltak eredményesek.

A Maccabi Netanya is két honfitársunkat alkalmazta, de Hámori Ferenc nem nyújtott valami kiemelkedő teljesítményt, hiszen csatár létére 16 mérkőzésen egyetlen gólt sem ért el. Czéh Lászlóval már elégedettek lehettek vezetői, a középpályás 28 összecsapáson ötször talált be. A Hapoel Kfar-Saba is két magyarral büszkélkedhetett, akik közül Kvasz Krisztián csak elvétve kapott játéklehetőséget, Somogyi József viszont kihagyhatatlan volt a kezdő tizenegyből.

Nekik egyébként csapattársuk volt az a Yakubu Aiyegbeni, aki jelenleg a Portsmouth FC-ben és a nigériai válogatottban is meghatározó játékos.

Sallói István a Maccabi Herzliya együttesében még mindig jó volt kilenc gólra, egykori beitaros csapattársa, Pisont István pedig duplázott a Hapoel Tel-Avivval, vagyis a bajnokságot és a kupát is megnyerte. A magyar középpályás a pontvadászatban hatszor talált be, vagyis csak eggyel kevesebbszer, mint a szlovén Sebastjan Cimirotic. Nyilas Elek az Ashdod SC-t vezette biztos bennmaradásig (együtt a későbbi MTK-s Mico Szmiljaniccsal), Márton Gábor viszont csak kiegészítő ember volt az Ironi Rishon Lezionban, akárcsak Eszenyi Dénes a Maccabi Petah-Tikvában.

A belga és izraeli bajnokságtól csak egy emberrel maradt el a finn pontvadászat, és itt is volt egy olyan klub, amely ennek a létszámnak a felét "vitte el", a Tamperen PV-ben öt magyar játékos szerepelt - összesen egyébként 45 focistát vetettek be az együttesnél.

A legtöbbet közülük a kapus Halász Sándor játszotta, aki húsz alkalommal állt a kapuban, további két összecsapáson pedig ifjabb Bicskei Bertalan védett. 18 mérkőzésen háromszor talált be Simon Antal, aki az évet még az FC Lahtiban kezdte, ahol további öt alkalommal vetették be. A tampereiek kétségbeesését jól jelzi, hogy a volt váci Grezsák Zsoltot és Répási Lászlót is leigazolták, igaz, egyikük sem kapott túl sok lehetőséget, a TPV pedig az utolsó helyen végzett.

Az FC Lahtiban Simon csapattársa volt Kovács Péter, aki ebben az évben robbant be a finn labdarúgásba: a hórihorgas támadó tíz gólt termelt, amivel házi gólkirály lett, és felhívta magára az FC Haka Valkeakoski vezetőinek figyelmét.

Utóbbi gárdában már volt egy magyar focista Babócsy András személyében, akinek nagy szerepe volt abban, hogy az együttes megvédte bajnoki címét. A pori FC Jazz együttesében Lőrincz Antal alapember volt, míg Matus Sándor csak a második számú kapusnak számított - őt később kölcsön is adták a Kotkan TP-nek. A Mypa Anjalankoski gárdájában viszont Mitring István számított az első számú portásnak.