1995-96: Lipcsei bajnok lett a Portóval

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején elindultak, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

Míg korábban a magyar játékosok első számú külföldi célpontja Belgium volt, addig 1995 nyarán ebben is hatalmas változás állt be, hiszen összesen tucatnyi honfitársunk igazolt Izraelbe, ahol az előző idényben még csak Sallói István "tartotta a frontot".

A Beitar Jerusalem középpályása két magyar csapattársat is szerzett, akik közül elsősorban Pisont István számított meghatározó embernek, ő 18 mérkőzésen hat gólt ért el, míg a szintén középpályás Czéh László 12 találkozón két találattal járult hozzá ahhoz, hogy az együttes sokáig versenyben legyen az aranyéremért - ám márciusban kissé visszaesett a gárda, és így meg kellett elégednie a bronzéremmel.

Sallói egyébként a maga 14 találatával házi gólkirály lett, megelőzve a két válogatott támadót, Eli Ohanát és Ronan Harazit, és a szezon során két olyan összecsapás is volt, amikor két magyar is betalált: a Hapoel Petah-Tikva ellen Sallói duplája mellett Pisont szerzett gólt, a Beitar Tel-Aviv ellenében pedig mindketten egy-egy gólt jegyeztek.

Szintén három magyar labdarúgó szerepelt a szezon során a Hapoel Beit Sh'an együttesében, jóval kevesebb sikerrel, de a csapat azért benn maradt a legjobbak között. A magyarok közül erre Sallai Tibor lehet a legbüszkébb, aki alapember volt a csapatban, és 29 bajnokin szerepelve három gólt ért el (ebből kettőt egy összecsapáson, a Maccabi Jaffa ellen), míg két honfitársunk, Kenesei Zoltán és Cservenkai Donát mindössze annyit mondhatott el magáról, hogy pályára lépett az izraeli első osztályban: előbbi 12, utóbbi két bajnokin szerepelt.

A Beitar Tel-Aviv viszont két magyarral a soraiban búcsúzott a legjobbak közül: Mundi Viktor viszonylag stabil csapattag volt, 22 találkozón vetették be (egyetlen gólját éppen Sallóiék ellen érte el, vagyis a két Beitar meccsén összesen három magyar gól született), míg a volt csepeli Jakab Csaba mindössze kilenc találkozón lépett pályára - egy gólt azért ő is elért.

A negyedik helyen végzett Hapoel Haifában is két magyar kergette a labdát: a kapuban mind a harminc találkozón Végh Zoltán állt, a középpályán pedig Véber György 13 mérkőzésen került bevetésre a korábban Franciaországot is megjárt, válogatott Tal Banin mellett.

Elégedett lehetett még teljesítményével a Hapoel Kfar-Sabában szereplő Márton Gábor, aki meghatározó játékosa volt együttesének, és három gólt ért el, és nem lehetett panasz a Zafririm Holonban légióskodó Eszenyi Dénesre sem, aki hét találatával házi gólkirály lett (a Hapoel Haifában védő Végh ellen mindkét fellépésén betalált), míg Duró József a Bnei Yehuda színeiben 17 összecsapáson szerepelt.