Vágólapra másolva!
A diósgyőri labdarúgóklubot működtető gazdasági társaság vezetője, Kuti István kedden több órás megbeszélést folytatott Gálhidi Györggyel, aki jelenleg az NBI/B-ben szereplő kecskeméti együttes vezetőedzője.  Ez azt jelzi, hogy a tulajdonos véglegesen döntött a trénerváltás kérdésében, ám egyelőre mégsem lehet tényként kezelni Kiprich József menesztését.

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága pontlevonással bünteti a Békéscsabát, amennyiben nem rendezi tartozását Kovács Bélával szemben.

"A döntés értelmében fordulónként egy pont levonásra kerül sor, de csak a határozat jogerőre emelkedését követően. Mindezt azonban alaposan el lehet húzni, hiszen az ítélet írásos kézhezvételétől számítva 15 napja van a Békéscsabának a fellebbezésre. Ha ez megtörténik, október végén várható jogerős ítélet, ha viszont nem, akkor a jövő hónap közepén lép életbe a mostani határozat" - mondta Kőszegi Géza, az fb elnöke.

A NABI Kaposvári Rákóczinak a csapat szombati, Pécs elleni mérkőzésén történt rendbontás miatt félmillió forintot kell befizetnie a liga pénztárába, s következő három hazai találkozóján meg kell dupláznia rendezői létszámot.

A botrány során - melynek következtében 300 ezer forintos kár keletkezett a somogyiak stadionjában - csoportosan elkövetett garázdaság alapos gyanújával 24 vendégdrukkert állítottak elő. A rendőri beavatkozás révén heten zúzódásokkal, illetve boka- és fejsérülésekkel kórházba kerültek, továbbá egy rendőrkutya megharapta a szurkolókat csitítani próbáló Toller Lászlót, a PMFC elnökét.

A hétvégi, 7. fordulóban kiállított ferencvárosi Adem Kapicot egy mérkőzésre tiltotta el az fb, míg a Fehérvár FC-t sárga lapok miatt 20 ezer forint pénzbírsággal büntette.