Vágólapra másolva!
A hetek óta tartó kiélezett csata csütörtökön befejeződik, eldől, hogy a Debrecen, az Újpest vagy a Ferencváros nyeri meg a labdarúgó Arany Ászok Ligát, hiszen a rájátszás utolsó fordulója következik a felsőházban. A Lokinak győznie kell az Üllői úton az aranyéremhez, Pintér Attila, az FTC edzője viszont "bosszút" ígér a tavalyi, elveszített bajnokság miatt. Az MTK ellen a Puskás-stadionban pályára lépő Újpest akkor lehet első, ha a legnagyobb rivális valóban legyőzi a Debrecent, míg a zöld-fehér drukkereknek - saját csapatukon kívül - az MTK "bravúrjában" is bízniuk kell.

Nyilas góllal búcsúzott, a Pécs nyerte az alsóházat

Az Arany Ászok Liga legjobb csapatai jelentős pénzdíjazásban részesülnek. Az aranyérmes 100 millió, a második helyezett 50 millió, míg a harmadik 25 millió forinthoz jut. A 4-6. helyezettek 20, 15 és 10 millióval gazdagodnak.

Az biztos, hogy semmilyen csütörtöki eredmény esetén nem lesz holtverseny az élen. A második helynél viszont már előfordulhat, ráadásul többféle variációban a pontazonosság. Ha a Ferencváros legyőzi a Debrecent, s az Újpest döntetlent játszik az MTK-val, akkor az egymás elleni eredmények alapján a lila-fehérek örülhetnek az UEFA-kupa-indulást jelentő második helynek. Amennyiben a zöld-fehérek döntetlent érnek el, akkor is bronzérmesek lesznek, ha az újpestiek kikapnak az MTK-tól.

Azonos pontszám esetén a versenykiírás szerint az alábbiak döntenek a helyezésekről:
1. Az egymás elleni mérkőzések pontkülönbsége
2. A bajnokságban elért több győzelem
3. Az egymás ellen játszott mérkőzések gólkülönbsége
4. Az egymás elleni mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól
5. A bajnoki gólkülönbség
6. A bajnokságban lőtt több gól
7. A Fair Play-versenyben elért jobb helyezés

(MTI)