Vágólapra másolva!
A hetek óta tartó kiélezett csata csütörtökön befejeződik, eldől, hogy a Debrecen, az Újpest vagy a Ferencváros nyeri meg a labdarúgó Arany Ászok Ligát, hiszen a rájátszás utolsó fordulója következik a felsőházban. A Lokinak győznie kell az Üllői úton az aranyéremhez, Pintér Attila, az FTC edzője viszont "bosszút" ígér a tavalyi, elveszített bajnokság miatt. Az MTK ellen a Puskás-stadionban pályára lépő Újpest akkor lehet első, ha a legnagyobb rivális valóban legyőzi a Debrecent, míg a zöld-fehér drukkereknek - saját csapatukon kívül - az MTK "bravúrjában" is bízniuk kell.

Nyilas góllal búcsúzott, a Pécs nyerte az alsóházat

A Debrecenben jegy nélkül maradt drukkerek az Üllői úti pénztárban is vettek belépőt a csütörtöki rangadóra, s mindez biztonságtechnikai kérdéseket is felvet. Múlt héten Újpesten a hazai szektorokba szóló belépőkkel is a ferencvárosi táborba engedték be a vendégszurkolókat, s feltehetően hasonlóan cselekednek majd az Üllői úton is a biztonsági emberek.

Szerda délben még három pénztár is nyitva volt az Üllői úti stadionnál, ám alig néhányan vásároltak magunknak belépőt, de Faragó Antal, aki hosszú évtizedek óta árulja a Fradi-meccsek tikettjeit, elmondta: a bérletekkel együtt eddig mintegy nyolcezer belépő fogyott az utolsó bajnoki fellépésre. Sokan érkeztek Debrecenből is, de nekik biztonsági okokból nem adhattak el jegyet, más kérdés, hogy sokan nem jelezték, melyik csapatnak szurkolnak, márpedig ebben az esetben hozzájuthattak a belépőhöz. Ezek után elképzelhető, hogy kétezer ember zsúfolódhat össze a vendégszektorban, noha korábban a debreceni vezetők azt kérték az Üllői úti elöljáróktól, ha lehet, nyissanak meg még egy szektort a hajdúsági híveknek, ám a rendőrség biztonsági okokból nem engedélyezte ezt.

A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés előtt elterjedt az is, hogy Tököli játékengedélyének visszaadása miatt a DVSC-nél ellenlépéseket fontolgatnak, sőt felmerült, miszerint óvás alatt játszanák le a csütörtöki mérkőzést. Érdeklődésünkre azonban Szilágyi Sándor, a DVSC Rt. ügyvezetője rövidre zárta a témát: "Nem foglalkozunk az üggyel, kizárólag a játékra, a mérkőzésre koncentrálunk. Jó lenne, ha mások is követnék a példánkat, hiszen el kell felejteni minden múltbeli sérelmet, és kizárólag a futballal szabad csak foglalkozni."

A Debrecen egyébként elvonult a város zajától, és Hajdúszoboszlón készül a klub történetének talán legfontosabb mérkőzésére, hiszen Üllői úti győzelme esetén a Loki első ízben szerezné meg a bajnoki címet. Halvány esélye még a Fradinak is van az első helyre, amely a patinás egyesület 28. aranyérmét jelentené.

Bánki József

[origo]