Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekkel ellentétben a francia bajnokság élmezőnyében ezúttal nem történt változás, a frissen folytatódó horvát pontvadászatban viszont a Hajduk Split tovább növelte előnyét. Belgiumban a Standard Liege hétgólos győzelme, illetve a kínai Dong Fangzhuo bemutatkozása okozott szenzációt, míg Afrikában a nigériai Enyimba Rangers a Bajnokok Ligája után a Szuperkupát is begyűjtötte.

Az elmúlt hetekben hol csökkent, hol növekedett a listavezető AS Monaco előnye, így a hét végi fordulóban üdítő újdonságot jelentett, hogy ezúttal nem változott az élen a helyzet, hiszen az első három helyen álló csapatok egyaránt győzni tudtak.

Legelőször a Monaco lépett pályára, amely a BL-szereplésre való tekintettel már pénteken lejátszotta a Montpellier elleni találkozóját. A kiesés ellen küzdő vendégek, akiknél két héttel ezelőtt volt edzőcsere, az első félidőben még jól tartották magukat, de a második félidő elején Fernando Morientes gólja megtörte az ellenállást, és a hátra lévő időben a hazaiak további három találatot szereztek.

Mindhármat a fiatal togói csatár, Emmanuel Adebayor érte el, aki az utóbbi időben valamivel kevesebb játéklehetőséget kapott, de most a kezdő tizenegyben szerepelt, és ezt mesterhármassal hálálta meg - összesítésben így már hét gólnál tart, vagyis eggyel többször talált be, mint a sokkal többet játszó Morientes.

A Lyon tehát egy nappal később azzal a tudattal lépett pályára, hogy nem hibázhat, és a címvédő tartotta is a lépést a listavezetővel, még ha teljesítménye nem is volt olyan meggyőző, mint a Monacóé.

Az Olympique szintén egy kiesőjelölttel, az újonc Le Mans-nal mérkőzött, és a meccs gyorsan eldőlt: a 22. percben Florent Malouda fejesgóljával a hazaiak megszerezték a vezetést, majd kevéssel a szünet előtt a vendégek kameruni védője, Thebang Molefe piros lapot kapott.

A Lyon azonban a Monacóval ellentétben nem aratott gólzáporos győzelmet, a második játékrészben már csak Sidney Govou talált be. A lyoniak hátránya tehát továbbra is négy pont, de a Paris Saint-Germain csak egy egységnyivel van elmaradva tőlük. A fővárosi csapat a változatosság kedvéért szintén egy kiesés ellen küzdő csapattal, a Guingamppal mérközött, és szintén sima győzelmet aratott a kameruni Modeste M'Bami, illetve a szerb Daniel Ljuboja góljaival.

Utóbbi játékos a legutóbbi három bajnoki mindegyikén betalált, és így a PSG azt sem érezte meg, hogy első számú gólfelelőse, a portugál Pauleta valamivel gyengébb formában van.