Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekkel ellentétben a francia bajnokság élmezőnyében ezúttal nem történt változás, a frissen folytatódó horvát pontvadászatban viszont a Hajduk Split tovább növelte előnyét. Belgiumban a Standard Liege hétgólos győzelme, illetve a kínai Dong Fangzhuo bemutatkozása okozott szenzációt, míg Afrikában a nigériai Enyimba Rangers a Bajnokok Ligája után a Szuperkupát is begyűjtötte.

Noha a listavezető RSC Anderlecht előnye csökkent a második helyen álló Standard Liége-zsel szemben, mivel a brüsszeliek csak egy gól nélküli döntetlenre voltak képesek a Westerlo otthonában, a lila-fehérek még mindig 16 ponttal vezetnek, így a fő izgalmat továbbra sem az aranyéremért folytatott küzdelem adja Belgiumban.

A hétvége legnagyobb szenzációját például a sereghajtó RFC Antwerp okozta azzal, hogy pályára küldte a Manchester Unitedtől kölcsönkapott kínai Dong Fangzhuót, és ezzel történelmet írt, hiszen kínai labdarúgó korábban nem játszott a belga pontvadászatban. A 19 esztendős támadó, akit a MU 3,5 millió fontért vette meg a Dalien Shidétől, hogy aztán rögtön kölcsönadja belga fiókcsapatának, a 61. percben állt be, de szinte azonnal le kellett mennie a pályáról, mivel a rajta lévő mez száma nem egyezett meg a jegyzőkönyvben szereplő mezével.

A gyors ruhacsere után Dong végre bekapcsolódhatott a játékba, de nem sokat tudott segíteni együttesén, amely 1-0-s vereséget szenvedett a Germinal Beerschottól (amelyben a magyar Bodor Boldizsár is pályára lépett), és az antwerpeniek így továbbra is az utolsó helyen állnak.

A Standard Liege lemaradása ugyan tekintélyes az Anderlechttel szemben, de a vallon klub drukkereinek így is volt mire büszkének lenniük a hét végén, hiszen kedvenceik 7-0-ra verték a Cercle Bruges-t.

A Liege idén még nem tudott bajnokit nyerni, de most nagyon elkapta a fonalat, és gólzáport rendezett. A diadalból a válogatott Jérome Mpenza, a múlt héten szerződést hosszabbító Jonathan Walasiak, és az Afrika-kupán is szerepelt guineau Sambegou Bangoura egyaránt két találattal vette ki a részét, a hetedik gólt az uruguayi Juan Curbelo szerezte.

A Debrecen UEFA-kupa-ellenfele, az FC Bruges alaposan megszenvedt a St. Trond ellen, hiszen az első félidő közepén a vendégek szereztek vezetést, de Gert Verheyen még a szünet előtt egalizált, és egy perccel a lefújás előtt a norvég Rune Lange fejese a győzelmet jelentette a kék-feketék számára.