Vágólapra másolva!
Altalában négy, sorozatban elvesztett mérkőzés után "automatikusan" inogni kezd a kispad az edző alatt. Nincs ez másként Zalaegerszegen sem, ahol Bozsik Péter pozíciója rendült meg, jóllehet a 41 éves tréner tavaly története során első ízben bajnoki címig vezette a ZTE együttesét, így nem véletlen, hogy akkor a szurkolók is ragaszkodtak a szakvezetőhöz.

Alacsony színvonalú örökrangadón a Ferencváros Sasu és Gera büntetőből szerzett góljával - amire csak Torghelle révén érkezett válasz - 2-1-re legyőzte az MTK-t, így a zöldek a mínusz hatpontos levonás miatt immáron nulla ponttal rendelkeznek, s a tabellán el is mozdultak az utolsó helyről.

A zártkapus derbi érdekessége, hogy az eredetileg kijelölt Megyebíró János helyett Ábrahám Attila kapta a meccs dirigálását, ám a pécsi sípmester sérülése után végül Bede Ferenc vezette a mérkőzést. A bírót aztán néhány MTK-szurkoló kritizálta a Fradinak megadott 11-es után, a televíziós visszajátszások azonban a játékvezető döntésének helyességét igazolták.

A lefújást követően a két edző közül érthetően Garami József volt elégedettebb. "Minket ezen a meccsen semmi más nem érdekelt, kizárólag a három pont megszerzése. Mindez több csatárunk hiányzása ellenére sikerült is, méghozzá a bajnokesélyes MTK ellen. Sikerünk értékét növeli, hogy a héten sok gonddal küszködtünk, négyen a válogatottban is szerepeltek, ezek után még inkább értékelem a győzelmet. Annyit szeretnék még mondani, hogy az öltözőt szétveti a boldogság, hogy végre nulla pontosak lettünk."

Mindezt alátámasztandó a ferencvárosi öltözőből valóban a hazai játékosok boldog éneklése szűrődött ki, a túloldalon viszont Egervári Sándor, a sorozatban négy vereséget - HJK Helsinki, Pécs, Celtic, FTC - szenvedett MTK vezetőedzője önkritikusan nyilatkozott.

"Gyengén futballoztunk, márpedig az Üllői úton csak jó játékkal lehet pontot, vagy pontokat szerezni. Megint egy 11-essel kaptunk ki, s nem maradt más hátra, újra tanulnunk kell a saját hibáinkból. Kár lenne tagadni, gödörbe kerültünk, ám hiszem, hogy előbb-utóbb kikecmergünk onnan, erre ugyanis alkalmasnak tartom a játékos keretünket."

Bánki József

Senki sem gondolta volna, hogy ilyen jól szerepel majd a két hónappal ezelőtt még a megszűnés határán lebegő Balaton FC. A siófoki együttes azonban rácáfolt az őket eleve lekicsinylőkre, hiszen négy kör után veretlenül, nyolc ponttal a táblázat elején foglal helyet. Az egykori válogatott csatár, Csertői Aurél, aki Győrből érkezett a balatoni együttes kispadjára, érthetően boldog, ám nem szállt el a sikerektől, s erre kéri játékosait is.

- A szezon előtt számszerűleg is gondolkodott azon, hány ponttal lenne elégedett?
- Nem, hiszen mindig a következő mérkőzésre készülünk. Persze örülünk, hogy ilyen jól sikerült a rajt, ám tudjuk, szerénynek kell maradnunk, különben törvényszerűen következik a visszaesés.

- Érez némi elégtételt, hogy Győrben nem bíztak komolyabb feladatot önre?
- Nem foglalkozom ezzel, Győr már a múlt, kizárólag a jelenlegi csapatomra koncentrálok.

- Mit tart csapata legnagyobb erényének, az egységet, vagy a rutinosabb labdarúgók remek hozzáállását?
- Mindkettőt. Az egymásért való küzdeni tudás mellet természetesen fontos, hogy olyan tapasztalt futballisták, mint Kuttor Attila, hogy csak egyet említsek közülük, jó irányba vezessék a fiatalokat.

- Legközelebb a Videotonhoz látogatnak. Fehérváron elégedett lenne a veretlenség megőrzésével?
- Idegenben mindig jó az egy pont, így látatlanban aláírnám a fehérvári döntetlent, de csak abban az esetben, ha a hazai meccseinket hozzuk. Egyébként rendkívül tömör a mezőny, s érdemes megnézni: azok a csapatok - Pécs, Sopron, Haladás, vagy akár magunkat is ide sorolhatom -, amelyeket eleve "leírtak", milyen jól szerepelnek. Vagyis ebben a bajnokságban minden megtörténhet, nekünk azonban egy pillanatig sem szabad lazítani, mert akkor könnyen semmivé válhat a jó szezonkezdet.

Bánki József

Élre állt a Balaton/sport/magyarfoci/20030823csendes.html?pIdx=2