Vágólapra másolva!
Százhúsz perces csatában a portugál Porto labdarúgócsapata 3-2-re legyőzte a skót Celtic együttesét, így elhódította az UEFA-kupát.

A Celtic hat - illetve 96 - perc után tíz emberre fogyatkozott, Balde ugyanis - nem sokkal első sárgáját követően - megint felrúgta Derleit, így a színes bőrű játékost kiállította a játékvezető. Ekkor már láthatóan fáradtak voltak a csapatok, s megint csak több volt a szabálytalanság (aminek az aránya 29:15 volt a skótok javára), mint a gólhelyzet.

A hosszabbítás második félidejében folytatódott a skót "ámokfutás", Thompson, amint Derleivel a jobbszélen, az oldalvonal mentén egy labdáért küzdött, szó szerint a földbe döngölte a portói csatárt, ám a celtices nem kapott sárgát.

A brazil pedig a 115. percben súlyosan megbüntette Thompsont, no meg a zöld-fehéreket. Egy hosszú indítást követően - az első 45 percben még jól védő - Robert Douglas rosszul szaladt ki a kapujából, Marco Ferreira elől még menteni tudott, a labdára Derlei csapott le, aki a kapujába visszainduló hálóőrt s a megint csak lassacskán forduló skót hátvédeket kicselezte, majd 12 méterről úgy lőtt a portói kapuba, hogy lövésébe Douglas az ötösnél, lábbal még beleért (2-3).

Az utolsó percekben - az ezüstgól-szabály miatt ekkor még nem ért véget a döntő - a luzitán Valente még kapott egy pirosat, Vitor Baia pedig színészkedett vagy öt percet, a skótok azonban már nem tudtak újítani, így - a sorozat történetében először - a Porto megnyerte az UEFA-kupát. A portugálok hazájuk bajnokságában már hetekkel ezelőtt megnyerték az aranyat, s érdekeltek a portugál kupa fináléjában is, majd a BL-győztes ellen meccselhetnek a Szuperkupáért (augusztus 29-én Monacóban), azaz még van mit elhódítaniuk Buzsákyéknak.

Az idei UEFA-kupa-sorozat gólkirálya - akit Sevillában a meccs legjobbjának választottak - Derlei lett 12 találattal.

Juha Pál