Ismét trónon a Vörös Ördögök
1900. január 01. 00:00
A nemzetközi szereplés kiharcolása még a Blackburnnek és a Southamptonnak sikerült, utóbbinak az FA-kupán keresztül. A Szentek a Premiership történetében még sohasem végeztek olyan előkelő helyen, mint most, amikor a nyolcadikok lettek, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a csapat bejutott a kupadöntőbe, és James Beattie személyében a szezon egyik legnagyobb felfedezettjét adta, akkor Gordon Strachan csapatáról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni.
Ugyanez igaz a Blackburnre is, amely egy évvel korábban újoncként tizedik lett és ligakupát nyert, most pedig egészen a hatodik helyig jutott. Graeme Souness csapatának nem voltak hullámvölgyei, végig egyenletesen gyűjtögette a pontokat, és jellemző, hogy a keretből összesen 15 játékosnak sikerült gólt szereznie. A két legeredményesebb ráadásul két középpályás, Duff és Dunn volt - előbbit valószínűleg nem is sikerült megtartania a klubnak.