Vágólapra másolva!
A portugál labdarúgó-bajnokságot még mindig tetemes, tizenhárom pontos előnnyel vezeti az FC Porto, amely a hét végén elszenvedte első vereségét. Az argentin bajnokság nyitófordulójában kikapott a címvédő Independiente, Csehországban pedig az élen álló Sparta Praha.

A luzitán pontvadászatban nem akármilyen meglepetés született a hét végén, hiszen az eddig veretlenül menetelő Porto a szezon során először vereséget szenvedett. Pedig a Sárkányokra papíron nem várt nehéz feladat, hiszen a 13. helyen szerénykedő CS Marítimo otthonába látogattak, ám a hazaiak alaposan felszívták magukat a listavezető elleni találkozóra.

Holland idegenlégiósuk, Van der Gaag révén már az első negyedórában vezetést szereztek, és később is jobban futballoztak ellenfelüknél. Tovább nehezedett a Porto feladata, amikor a második félidő közepén a hazaiak játékosa, Pepe a régi vizilabdát idézve csinált egy páros kiállítást, vagyis addig provokálta a vendégek játékmesterét, a brazil származású, ám a minap portugál állampolgárságot kapó Decót, amíg mindketten piros lapot nem kaptak. Érdekes, hogy a portóiak éppen ekkor tértek magukhoz, és ki is egyenlítették az állást, ám ez nem az ő napjuk volt: három percre rá a Marítimo gólvágója, Gauchó megszerezte a győztes találatát. A támadónak ez egyébként már 12. gólja volt a szezon során, és ezzel átvette a vezetést a góllövőlistán.

A Porto botlását mindkét rivális ki tudta használni, a Benfica Zlatko Zahovic, míg a Sporting Lisboa Mario Jardel duplázásával gyűjtötte be a három pontot, de a listavezető előnye még így is tetemesnek mondható, 13 pont.