Vágólapra másolva!
A portugál labdarúgó-bajnokságot még mindig tetemes, tizenhárom pontos előnnyel vezeti az FC Porto, amely a hét végén elszenvedte első vereségét. Az argentin bajnokság nyitófordulójában kikapott a címvédő Independiente, Csehországban pedig az élen álló Sparta Praha.

Máris megvan az eredménye annak a kiárusításnak, amit a Sparta Praha tartott a télen: a fővárosi együttes ugyanis rögtön az első tavaszi fordulóban vereséget szenvedett, és ennek köszönhetően egy pontra csökkent az előnye a tabella élén. A Sparta az elmúlt egy hónapban eladta csapatkapitányát, Jiri Novotnyt, az utánpótlás-válogatott Martin Horákot és Radek Sirlt, Pavel Marest és a nagyválogatott Jiri Jarosíkot (mind az öt futballista Oroszországba távozott), ezen kívül kölcsönadta Josef Obajdínt és Peter Babnicot, és csupán egy futballistát szerződtetett, a West Hamtől érkező Vladimir Labant viszont rögtön az első mérkőzésen megsérült, és hosszú időre kidőlt a sorból.

Ennek ellenére az FK Teplice ellen mindenki győzelmet várt a fővárosiaktól, ám mivel az újonnan kinevezett csapatkapitány, Karel Poborsky a legnagyobb helyzeteket is elhibázta, a tepliceiek Radek Divecky utolsó percben szerzett találatával győzni tudtak. A Teplice ezzel már a harmadik helyre jött fel a tabellán, és amióta Frantisek Straka ül a csapat kispadján, tíz mérkőzésből kilencet megnyert. A Slavia már ennek az eredménynek a tudatában lépett pályára a Hradec Kralové ellen, és már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Innentől kezdve csak az volt a kérdés, hogy a prágaiak hány góllal nyernek, és a gárda végül négynél állt meg.