Vágólapra másolva!
Brazíliban a Santos javára látszik eldőlni a bajnokság; Csehországban Baranek autóbalesetet szenvedett; Hollandiában csak a PSV nyert a nagyok közül; a skótok nagy rangadóján a Rangers győzött; Törökországban nem döntött világcsúcsot a Galatasaray.

Skóciában minden futballkedvelő figyelme a fővárosra, Glasgow-ra irányult a hét végén, hiszen a szezon második Old Firmjét rendezték, vagyis a két ősi rivális, a Rangers FC és a Celtic FC csapott össze egymással a Rangers otthonában, az Ibrox Parkban.

A hazaiak mestere, Alex McLeish a meccs előtt azzal büszkélkedhetett, hogy a Rangers mestereként még sohasem kapott ki a Celtictől, de az első percben úgy tűnt, hogy ez a sorozat hamar megszakadhat. A Kelták ugyanis mindössze 19 másodperc elteltével vezetést szereztek Chris Sutton révén. Az Old Firm történetében ennél gyorsabban még sohasem született gól!
Az amúgy is feszült hangulatot ez a találat még jobban felpaprikázta, és a csapatok valósággal egymásnak estek. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott helyzet, és miután a Rangersnek Craig Moore fejesével sikerült kiegyenlítenie, a vendégek megint vezetéshez juthattak volna, ám John Hartson közeli lövése előbb a kapufát érintette, majd pedig végiggurult a gólvonalon, mielőtt a védők kivágták volna. Ezt követően ismét a Rangers percei következtek, és a szünetben már 3-1 állt az eredményjelző táblán, köszönhetően két holland, Ronald de Boer és Michael Mols góljainak.

A második félidőre a Celtic nagyon elszántan jött ki, sikerült is csökkentenie hátrányát, ám hiába volt az utolsó negyedóra elképesztő rohama, az egyenlítés nem jött össze. Az eredménynek köszönhetően a Rangers megelőzte nagy riválisát és átvette a vezetést a tabellán, Alex McLeish pedig továbbra is elmondhatja magáról, hogy az Old Firmökön még nem kapott ki.