Vágólapra másolva!
Brazíliban a Santos javára látszik eldőlni a bajnokság; Csehországban Baranek autóbalesetet szenvedett; Hollandiában csak a PSV nyert a nagyok közül; a skótok nagy rangadóján a Rangers győzött; Törökországban nem döntött világcsúcsot a Galatasaray.

A bajnoki szezon ugyan már egy héttel ezelőtt véget ért Csehországban, ám a futball, jobban mondva egy futballista így is beszédtémát szolgáltatott a hét végén Prágában.

A fővárposi Sparta válogatott támadója, Miroslav Baranek ugyanis súlyos autóbalesetet szenvedett, és több mint valószínű, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára. A focista, aki a nyáron igazolt vissza a Spartába a német 1. FC Kölntől, egy hét végi kirándulásról tért vissza a fővárosba, és Prágához közel autója egy kamionnal ütközött. Baraneknek szerencsére "csak" az egyik lába törött el (és kisfia sem sérült meg súlyosan), de az biztosnak tűnik, hogy legközelebebb csak jövő nyáron futballozhat.

Baranek az ősszel 11 bajnokin szerepelt, három gólt szerzett, és kiesése azért is nagy veszteség a Sparta számára, mivel a csapat másik támadója, Libor Sionko térdműtétje miatt szintén nem állhat az együttes rendelkezésére.