Vágólapra másolva!
Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem lesz látható Magyarországon a labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőbeli nyitánya, miután a jogtulajdonos felbontotta az MTV-vel kötött szerződését. Gellei Imre kihirdette a kezdőcsapatát, az U21-es csapat 1-0-ra kikapott Svédországban.

Az első, kudarccal felérő Eb-selejtező (Lettországban 0-0) után a két szövetségi kapitány, a játékosok és a közvélemény is csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a svéd válogatottól a magyarok ellen.

"A felkészülésünk a tervek szerint alakult, a keret minden tagja egészséges, így ha esetleg számunkra kedvezőtlen eredmény születik, csak magunkat okolhatjuk" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Lars Lagerbäck, aki Tommy Söderberggel együtt irányítja a vb-nyolcaddöntős csapatot. "Kielemeztük a lettek elleni meccset, s bízom benne, hogy sikerült kijavítani a hibákat. Mindenki túllépett már a rigai csalódáson, most egy új fejezet kezdődik, reményeink szerint győzelemmel." A szakember hozzátette: tanulmányozta a magyar együttes legutóbbi találkozóit, s a tapasztaltak alapján tudja, hogy nem lesz könnyű dolguk.

Lagerbäck kijelentette: csak közvetlenül a 16 órakor kezdődő összecsapás előtt jelölik ki a kezdő 11-et, az azonban biztos, hogy Olof Mellberg csapatkapitány a pályán lesz. "Remek hangulat várható a Rasunda-stadionban, remélem szárnyakat kapunk a közönség biztatásától" - jegyezte meg az Aston Villa védője. "A magyarok ellen sokkal jobban játszunk majd, mint egy hónapja Lettországban."

Bár a svéd edzőpáros titkolódzott a kezdőcsapatot illetően, a hazai újságírók véleménye szerint a következő összeállításban lép pályára az együttes: Isaksson - Edman, Jakobsson, Mi. Svensson, Mellberg - Linderoth, Ljungberg, A. Svensson, Alexandersson - Ibrahimovic, Pettersson.