Vágólapra másolva!
Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem lesz látható Magyarországon a labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőbeli nyitánya, miután a jogtulajdonos felbontotta az MTV-vel kötött szerződését. Gellei Imre kihirdette a kezdőcsapatát, az U21-es csapat 1-0-ra kikapott Svédországban.

Bozóky Imre, az MLSZ elnöke csalódottan értesült a hírről. "Őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy az utolsó pillanatban ne szülessen valamilyen megoldás" - mondta. "Sajnálatosnak tartom, hogy még egy ilyen fontos tétmérkőzés előtt is zajlik a huzavona. Ha jól emlékszem, évtizedek óta nem volt példa arra, hogy a magyar szurkolók lemaradtak volna a válogatott vb-, illetve Eb-selejtezőiről." Bozóky megerősítette: bízik benne, hogy a találkozó képernyőre kerül.

Megkérdeztük a történtekről Esterházy Mártont, a korábbi válogatott labdarúgót is, aki nem mellékesen évek óta a közvetítési jogok adás-vételében serénykedik, ám ebben az ügyletben egyáltalán nem vett részt. "Fura és fájdalmas, hogy elmarad a közvetítés" - mondta. Fura azért, mert általában nem szokás előre kérni a közvetítés jogokért kialkudott pénzt. Persze a stockholmi meccs esetében a megszokottnál kisebb az összeg, talán ezért állapodtak meg a csütörtöki utalásban. Ugyanakkor nem volt bölcs dolog megvárni a határidő napját, nyugodtan átutalhatták volna a pénzt egy nappal korábban is. De nem ismerem a tranzakció összes elemét, és mivel nem vagyok képben, nem is mondhatok ítéletet az ügyben. Nyilván most megy majd az egymásra mutogatás, ám ennél is szomorúbb, hogy nem láthatjuk válogatottunk Eb-selejtező rajtját, amire még nem volt példa a televíziózás újkori történetében. Ráadásul ezúttal úgy érzem, egységes, jó csapatunk van, s ennek az eredményben is meg kell mutakoznia. Remélem, minimum egy pontot elhozunk Stockholmból, tévéközvetítés nélkül is."

Bánki József