Vágólapra másolva!
A jelentősebb európai bajnokságok csapatai közül már csak az olasz gárdák igazolhatnak új futballistákat, hiszen a Serie A rajtjának elhalasztása miatt az átigazolási időszakot szeptember 14-ig meghosszabbították. A Piacenza ki is használta a lehetőséget, és kölcsönvette az AC Milan sokoldalú középpályását, Cristiano Brocchit a következő idényre.

Brocchi 1976. január 30-án született Milánóban, és első klubja az AC Milan volt. Az ificsapatból kiöregedve a harmadosztályú Pro Sestónak adták kölcsön, ahol az 1995-96-os idényben 32 alkalommal lépett pályára, és egyszer volt eredményes.

A következő pontvadászatban is itt szerepelt, és bár kevesebb találkozón szerepelt, mégis megduplázta góljainak számát. A Milannál még mindig nem tartottak igényt rá, egy ezúttal a Lumezzanénak adták kölcsön, amely szintén a harmadik vonalban vitézkedett. Egy évvel később már feljebb léphetett egy osztállyal, hiszen a Hellas Verona színeiben a Serie B-ben is bemutatkozhatott, és nem is játszott rosszul: 32 találkozón hatszor volt eredményes, és ezzel feljutáshoz segítette a klubot.

A Serie A-ban 1999 szeptemberében debütált, és a legjobbak között sem lehetett panasz rá, hiszen 27 meccsen két gólt ért el. Erre az Internazionale is felfigyelt, és megszerezte magának a középpályást, aki azonban a milánóiaknál csak kiegészítő ember volt, és a 2000-2001-es pontvadászatban 15 találkozón lépett pályára.

Tavaly nyáron visszatért nevelőegyesületéhez, az AC Milanhoz, ahol azonban szintén kevés lehetőséget kapott, így most abban bízik, hogy a Piacenzában ismét felhívhatja magára a figyelmet.