Vágólapra másolva!
Noha Ronaldo átigazolási ügye lezárult, és maga a csatár rendkívül boldog, hogy az Internazionalétól a Real Madridba szerződhetett, felesége, Milene Domingues már sokkal kevésbé örül a váltásnak.

Massimo Moratti, az Inter elnöke szerint csapata erősebb Ronaldo nélkül. "Távozása elkerülhetetlen volt" - mondta. "Valami eltört benne, viszonya megromlott a szurkolókkal, a társakkal, de legfőképpen Hector Cuper vezetőedzővel. Meggyőződésem, hogy nem csak gazdagabbak, de jobbak is lettünk távozásával."

Ronaldo interes csatártársa Christian Vieri viszont sajnálja, hogy távozott a csapattól a brazil klasszis. "Csak ismételni tudom, amit korábban már többször elmondtam. Egyáltalán nem örülök annak, hogy elment, mert amellett, hogy kiváló játékos, igazi jó barát is" - mondta Vieri. "Persze ilyen a futballisták élete. Most Hernan Crespo érkezik a helyére, vele kell megtalálni az összhangot."