Vágólapra másolva!
Az elmúlt idényben a Premier League-ben megszakadt egy nagy sorozat: a Manchester United ugyanis csak a harmadik helyet tudta megszerezni, márpedig arra utoljára 1991-ben volt példa, hogy a Vörös Ördögök nem végeztek legalább a második pozícióban. Túl nagy őrségváltás azonban nem történt, hiszen a bajnok az az Arsenal lett, amely az előző három idényben rendre második lett a MU mögött. A mostani bajnokság előtt tehát a legfőbb kérdés az, hogy sikerül-e valamelyik egyesületnek megtörnie a két klub1995 óta tartó aranyérem-monopóliumát.

Nagy dobásra készül a Chelsea is, amelyet évek óta mindig a titkos esélyesek közé soroltak, de hat év alatt csak egyszer tudott felférni a dobogóra, akkor is csak annak az alsó fokára. A londoniak ráadásul az idén nyáron a korábbi hagyományoktól eltekintve szinte alig erősítettek, egy héttel a bajnokság kezdete előtt még csak egy új játékos érkezett a Stamford Bridge-re a spanyol Enrique de Lucas személyében.

A Premiership csapata-inak hivatalos honlapjaihttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20020724apremier.html

Szó volt ugyan Geremi Njitap és Flávio Conceicao (mindkettő a Real Madrid játékosa) leigazolásáról is, de a labdarúgásban manapság uralkodó recesszió a Chelsea-t is utolérte, és a klubnak nem állt módjában, hogy újabb fontmilliókat költsön. Sőt, a helyzet a hírek szerint olyan rossz, hogy az izlandi csatár, Eidur Gudjohnsen a távozás gondolatával foglalkozik, amennyiben nem ajánlanak neki új szerződést, persze jóval kedvezőbb feltételekkel.