Vágólapra másolva!




"A visszavágón az erőbe-osztásra is figyelni kell..."
Fotó: [origo]
- Mit gondol, elég lesz az egygólos előny Zágrábban?


- Okozott valami meglepetést önnek az ellenfél játéka?
- Nem, semmit. Azt játszotta, amit vártam. Talán picit agresszívabb volt, mint a horvát bajnokság nyitó fordulójában.

- És önök? Volt olyan játékosa, aki nem azt nyújtotta, amit várt tőle?
- Úgy érzem, mindenki tudása legjavát adta. Aki kint volt a meccsen, vagy a tévén nézte, megállapíthatta: ez a ZTE nem az volt, amelyik Kispesten pontot vesztett. Itt, amíg bírták, rohantak az emberek.

- A hajrában nagyon visszaestek. Elfogyott az erő?
- Igen. Sajnos több játékosunk elkészült az erejével. A meccs első órájában megpróbáltunk egész pályás letámadást alkalmazni, s ment is. Borzasztó sokat futott mindenki, s ez többek erejét is felemésztette. A visszavágón a jobb erőbeosztásra is ügyelnünk kell, s remélem, hogy az a két-három játékos, aki kisebb-nagyobb sérüléssel vállalta a játékot, egy hét múlva már tökéletes erőben lesz.

- Miért cserélte le a csatár Keneseit, s miért nem inkább mellé hozott be embert?
- Mert úgy láttam, hogy Kenesei már nem tudja megtartani a labdákat. A középpályán mindenki jól teljesített, így onnan nem tudtam volna embert áldozni.

- A zágrábi visszavágó kedvéért halasztották el a hétvégi bajnokit?

- Igen, a klubvezetés külön kérése volt, és ezúton is köszönjük a békéscsabaiak rugalmasságát. Sajnos a magyarországi útviszonyok nem igazán ideálisak, így Egerszegről Békéscsabára buszozni és vissza, közel ezer kilométer zötykölődést jelentene. Úgy gondoltuk, a továbbjutás érdekében megkíméljük ettől a játékosokat.

- Ha sikerül a Zágráb elleni továbbjutás, akkor a Manchester United jön Pestre. Ismét a Fradi-pályán játszanak, vagy inkább a Népstadionban?

Hajrá ZTE!http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=45409

- Nekem teljesen mindegy. A Fradi-pályának kiváló atmoszférája van, ám én úgy értesültem, hogy példátlan érdeklődés mutatkozik a manchesteriek esetleges vendégjátéka iránt. Ha a bevételt nézzük, akkor mindenképpen a Népstadion lehet a nyerő. Nem szeretnék azonban ennyire előreszaladni. Szerdán Zágrábban gólt kell rúgnunk, és akkor továbbmegyünk. Mert abban biztos vagyok, hogy hármat nem kapunk.

Burkovits Ferenc