Az egyik legnépszerűbb fiatal K-pop lánybanda adja elő a 2023-as LOL Worlds himnuszát

e-sport
Az egyik legnépszerűbb fiatal K-pop lánybanda adja elő a 2023-as LOL Worlds himnuszát
Vágólapra másolva!
Dél-Koreában a popsztárokat lassan már szalagon gyártják és az idei LOL vébére is innen érkezett a dal.

A legnagyobb rendezvényszervezők már évtizedek óta tudják, hogy egy-egy program sikere számos faktoron múlik. Lehet egy sport hihetetlenül népszerű, ha az eseményeit nem úgy menedzselik, ahogy azt kell, akkor nem fogja hozni az elvárt számokat.

Példának okáért a foci-vb talán a világ legnépszerűbb sport-közvetítése, de ha csak egy pár hetes torna lenne és nem raknának köré showt, akkor az egész gyorsan unalmassá válna.

Az embereknek kell a különlegesség, az élmény, amit fel tudnak idézni tudnak 30 év múlva is. Egy egyedi emlék, ami a megfelelő receptorokhoz kapcsolja a dolgokat. Például Shakira - Waka Waka című száma szinte egybeforrt a tusával és a legtöbb rajongó még mindig fel tudja idézni a dallamokat, sőt akár a szöveget is.

Ezt pedig a Riot is alkalmazza már lassan 10 éve, azóta hogy az Imagine Dragons - Warriors dala hivatalosan is a 2014-es világbajnokság himnusza lett. Az akkor telitalálat volt.

A rajongók rongyosra hallgatták, az arénában tökéletesen korbácsolta fel a kedélyeket és mindenki emlékszik az első igazán legendás megnyitó ceremóniára, ahol a banda élőben adta elő a nótát:

Azóta persze számos másik dal született ezen alkalomból és az egyik legrégebbi vita a közösségben, hogy melyik óda volt a legjobb. Sokan esküdnek a RISE-ra, sokszor előkerül a POP/STARS, de egyiküknek sincs igaza, mert a legjobb Worlds-zene a Legends Never Die volt (- a szerk.).

Idén pedig a tusa ismét visszatér Dél-Koreába, ebből az alkalomból pedig a dalt egy feltörekvő lánybanda kapta. Ez lett a New Jeans - GODS:

A K-pop már évek óta ott van a világ élvonalában. Ha csak annyit mondok, hogy BTS vagy Blackpink, akkor ma már szinte mindenki tudja, hogy miről is beszélek. Ez pedig fokozottan érvényes a gamer-világra, hiszen Koreának legendás híre van a játékosok körében. Amikor pedig a Worlds ide látogat, akkor az lett volna fura, ha nem egy helyi csapat kapta volna a lehetőséget.

A New Jeans egyébként egy relatíve fiatal gárda. Az első daluk, az Attention, még 2022-ben debütált, viszont az igazi hírnevet A Ditto és az OMG hozta meg nekik. Ezek már bőven ott voltak Billboard Top 100 listáján és persze a YouTube leghallgatottabbak közé is folyamatosan befértek.

Az egyik legnépszerűbb fiatal K-pop lánybanda adja elő a 2023-as LOL Worlds himnuszá Forrás: Origo

A gyorsan jött siker nem meglepő.

A New Jeans mögött az ADORE ügynökség van. Egy tehetségekkel foglalkozó vállalat, aminek az egyetlen célja hogy helyi vagy esetleg világsztárokat neveljen. A fentebb említett BTS meg a Blackpink is egy ilyen cégtől indult. De a staféta most Minji, Hanni, Danielle, Haerin és Hyein kezében van. Itt az ideje hangolódni a 2023-as megmérettetésre.