Vágólapra másolva!
Teljesnek érzi pályafutását, elégedett az elért eredményeivel Burján Csaba olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki vasárnap jelentette be visszavonulását.

A 28 éves sportoló az M4 Sport Sporthíradójában kedden a döntése hátterét megvilágítva azt mondta, a legutóbbi szezonban nem ment neki jól a korcsolyázás, így már akkor elgondolkodott a visszavonuláson.

"Az idény után volt egy nagyobb pihenőnk, három-négy hónapot lehetett gondolkodni, és ahogy telt-múlt az idő,

- fogalmazott a váltóval a phjongcshangi téli játékokon 2018-ban aranyérmes korcsolyázó.

Burján Csaba nem hiányol semmit a pályafutásából Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Elárulta, hogy a január-februári időszak nagyon rossz volt a számára, a többiek a pekingi olimpiára készültek, ő pedig tudta, hogy nem fog kiutazni, ezért akkor már nem nagyon volt kedve korcsolyázni, így végül nem volt nehéz meghoznia a döntést a visszavonulásáról.

"Visszanézve sokkal jobb eredményeket értem, el, mint hittem előtte. Megvolt bennem az elégedettség, hogy nincs, amiért folytassam, nincs, amit hiányolnék, ami kimaradt volna" - tette hozzá.

Ami a jövőjét illeti, először szeretné befejezni a matematika szakot az ELTE-n, azután körülnézne, hogy ezzel, illetve informatikával milyen álláslehetőségei lennének.

"Ha ez (a terület) nem tetszik annyira, mint a sport, akkor

- mondta.

Burján Csaba az olimpiai arany mellett világbajnokságokon nyert ezüst- és bronzérmet, Európa-bajnokságokon pedig aranyat, ezüstöt és bronzot a váltóval.