Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) bejelentette, hogy szigorították a biztonsági előírásokat a jövő évi, pekingi olimpia pályáján azt követően, hogy a lengyelek versenyzője, Mateusz Sochowicz edzés közben súlyos sérülést szenvedett.

A sportoló a hétfői tréningen a szabályoknak megfelelően, a zöld jelzést megvárva indult el, a lecsúszás során azonban az egyik kapu zárva maradt. Ő észrevette ugyan az akadályt, és megpróbálta átugrani, de az ütközést nem tudta elkerülni. A balesetben eltört a bal térdkalácsa és a kapu csontig hatolóan elvágta a jobb lábát, így azonnal meg kellett műteni.
A kedden életbe léptetett intézkedések között szerepel többek között egy képernyő telepítése, amelyen követhető a pályán zajló forgalom és a kapuk aktuális helyzete.

Szigorították a biztonsági előírásokat a jövő évi, pekingi olimpia pályáján Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/He Changshan

- áll a FIL közleményében. "A FIL a 2022-es, pekingi olimpia szervezőbizottságával közösen biztosítja, hogy Mateusz Sochowicz a lehető legjobb orvosi ellátásban részesüljön itt Kínában, majd hazájában, Lengyelországban is, hogy minél hamarabb felépülhessen"

Az eset után vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy mi történt.

"Ha nem reagálok ilyen gyorsan, akkor tragédiába is torkollhatott volna az eset" - fogalmazott korábban Sochowicz. Hozzátette, hogy a pályán dolgozók nem tudták, miként segítsenek, ezért fél órán keresztül feküdt a jégen, mielőtt kórházba szállították.

Mateusz Sochowicz edzés közben szenvedett súlyos sérülést Forrás: Twitter

A szánkós abban bízik, hogy szabadkártyát kaphat a nemzetközi szövetségtől a februári téli olimpiára, és akkor kizárólag a felépülésére koncentrálva még lehet esélye indulni. A 2018-as, phjongcshangi játékokon Sochowicz a 28. helyen végzett a férfi egyéni versenyszámban.

Szánkópályán legutóbb a 2010-es, vancouveri olimpián történt tragédia, akkor a georgiai Nodar Kumaritasvili életét vesztette, amikor edzésen nagy sebességgel egy vas tartóoszlopnak csapódott.