Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt nem indul a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpián Bianca Andreescu, a kanadaiak Grand Slam-győztes teniszezője.

A világranglistán ötödik észak-amerikai játékos a legújabb azoknak a sztároknak a sorában, akik visszaléptek a játékoktól: korábban Rafael Nadal, Dominic Thiem, Stan Wawrinka, Nick Kyrgios, Serena Williams és Simona Halep mondta le a részvételt.

- írta az Instagramon a 21 éves Andreescu, aki 2019-ben nyerte meg a US Opent, s ezzel egyesben Kanada történetének első GS-győztes játékosa lett.

A kanadai teniszező nem kockáztat az olimpiai részvétellel Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Wolfgang Kumm

Honfitársa, a Wimbledonban elődöntős Denis Shapovalov már korábban bejelentette, hogy nem lép pályára Tokióban.

Kedden a férfiak világranglistáján huszadik helyezett belga David Goffin is közölte, hogy nem utazik el a japán fővárosba, mert továbbra sem épült fel a bokasérüléséből.

- nyilatkozott Goffin, aki a világjárvány és a zárt kapus rendezés ellenére is szeretett volna Tokióban versenyezni, miután 2012-ben az első fordulóban, 2016-ban pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott az ötkarikás játékokon.

Goffin sem lesz ott az olimpián Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Friso Gentsch

A belga játékos június közepén Halléban sérült meg: mikrotörés keletkezett az egyik bokacsontjában, az egyik szalagja pedig részlegesen elszakadt. Goffin úgy tervezi, hogy augusztusban az Egyesült Államokban térhet vissza a pályára.