Fiatalok helyettesítik a koronavírusos Eb-győztes kenust a szegedi világkupán

Kajak-kenu Szolnok 2020 augusztus 26 Országos Kajak-Kenu bajnokság OB
Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső is lemarad a szegedi világkupáról
Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu szövetség a hivatalos honlapján tudatta, hogy a világkupára készülő magyar válogatott 56 versenyzője, valamint az edzők és a csapatvezetők is átestek a héten PCR-teszten, közülük egyedül a kenus Balla Virág fertőződött meg koronavírussal. A győri Európa-bajnok szerencsére tünetmentes, de természetesen ő sem, és a biztonság kedvéért a közvetlen csapattársai sem állhatnak rajthoz a hétvégi eseményen. Hüttner Csaba szövetségi kapitány a 17 éves Gönczöl Laura, Opavszky Réka-duót indítja el női kenuban a győri klasszisok helyett.

„Volt egy kis orrfolyásom az elmúlt napokban, benne volt a pakliban, hogy elkaphattam a vírust. Az orvosom tanácsára emeltem a vitaminbevitelt, most már teljesen tünetmentes vagyok, jól érzem magam.

– idézi a szövetség honlapja a vb-ezüstérmes versenyzőt, aki a következő napokban nem mozdulhat ki a lakásból.

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső is lemarad a szegedi világkupáról Fotó: Csudai Sándor - Origo

Devecseriné Takács Kincső, Takács Mihály, és Erdőssy Csaba egy kocsiban utazott Balla Virággal a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által szervezett szűrésre, így a három versenyző hiába produkált negatív mintát, fennáll annak a veszélye, hogy kontaktszemélyként ők is megfertőződtek, ezért nem vehetnek részt az idei év egyetlen felnőtt világversenyén.

„Női kenuban két 17 éves tehetség, Opavszky Réka és Gönczöl Laura helyettesítheti a győri versenyzőket.

Erdőssy Csaba és Takács Mihály helyettesítését is megoldottuk, kajakpárosban Erdőssy helyett Noé Bálint, vagy Vajda Bence indulhat Koleszár Mátyással, Takács Mihály kiesése után pedig Zombori Dominik térdelhet össze C-2 500 méteren Szőke Attilával" – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A magyar válogatott tagjai csütörtökön foglalják el a szállásukat Mórahalmon, utána egyénileg mennek ki a Maty-éri pályára evezni. A verseny péntek reggel 9-kor rajtol.