Az első 13 megrendezésre került olimpián férfi 100 méteres síkfutásban tíz alkalommal amerikai győzött. A Thomas Burke-kel kezdődő sorban ott volt a korszakos zseni, a berlini játékokon négy aranyat nyerő Jesse Owens, hogy aztán ezt az érát az 1956-os melbourne-i olimpián Bobby Morrow zárja le. A két brit – Reggie Walker (1908), és a Tűzszekerek című zseniális Oscar-díjas filmben megidézett Harold Abrahams (1924) – mellett a kanadai Percy Williams (1928) jelentette ebben az időszakban a kivételt.
A német Armin Hary 1960-as római győzelme még óriási meglepetés volt, mint ahogy az 1972-es müncheni játékokon Valerij Borzov sem számított favoritnak előzetesen. Mi több, négy évvel később a trinidadi Haseley Crawford vitte el a pálmát az amerikai sprinterek elől.
A moszkvai olimpia amerikai bojkottja miatt a brit Allen Wells győzelme nem volt döbbenetes meglepetés.
Ezt követően Carl Lewis két bajnoki címével – köztük az első, Los Angeles-i, Jesse Owens-t idéző négy számos győzelmével – visszaállni látszott a világ rendje. Szöulban, 1988-ban persze ehhez kellett az is, hogy az akkor döbbenetesnek számító 9.79 másodperces eredménnyel elsőként célba érő kanadai Ben Johnsont doppingolás miatt kizárják.
A meglepetések ezután jöttek csak igazán. 1992-ben, Barcelonában a brit Linford Christie legyőzte az esélyesebb amerikaiakat, hogy négy évvel később egy végletekig kiélezett drámában két rossz rajt után leballagjon a pályáról. A negyedik indításra elinduló mezőnyben a nagyon-nagyon visszafogott rajttal kezdő kanadai Donovan Bailey végül az akkor világcsúcsot jelentő 9.84-gyel győzött. Sydney-ben, 2000-ben a korszakot uraló amerikai Maurice Greene feltette a koronát pályafutására, hogy négy évvel később Athénban az akkor még „csak" egy éves eltiltás után versenyző Justin Gatlin szaporítsa tovább a dicsőséges amerikai győzelmek számát.
Gatlin címvédőként nem lehetett ott Pekingben. Akkor éppen négy évre „vonult vissza", bár az az eltiltása is a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon mérséklődött ennyire az eredeti nyolc évvel szemben...
A Madárfészekben aztán jött Usain Bolt, és egészen elképesztő, 9.69 másodperces világcsúccsal robbant a világ élére.
Tette mindezt úgy, hogy nagyjából féltávnál kikötődött az egyik cipőfűzője, és az utolsó húsz méteren már csak az ünnepléssel volt elfoglalva.
A világ atlétikáját innentől a hátán cipelő, kvázi azt megmentő jamaicai aztán annak rendje és módja szerint megnyerte a 2012-es londoni, és a 2016-os riói olimpiát is. Ám ő sem futhatott örökké.
A számára igencsak fájdalmas kudarccal, és csúnya sérüléssel végződő két évvel korábbi londoni vb jelentette számára a végállomást.
Ráadásul azon a versenyen az akkor már 35 éves Gatlin szinte a semmiből előbukkanva győzött a harmadik helyen célba érő Bolt, és az utódjának kikiáltott amerikai Chris Coleman előtt.
Gatlin még mindig a pályán van. Igaz, az idei amerikai bajnokságon – bár bejutott -, nem állt rajthoz a döntőben. Azt a tavaly fedett pályán, 60 méteren elképesztő világcsúcsot repesztő Coleman nyerte, bár az erős ellenszélben elért 9.99 másodperce nem különösebben komoly idő valakitől, akit képesnek tartanak akár Bolt 9.58-as világcsúcsa megdöntésére is.
Persze ne feledjük, az idén a világbajnokságot Dohában rendezik, az ottani elviselhetetlen nyári hőség miatt a szokásosnak egyáltalán nem mondható szeptember 27., és október 6. közötti időszakban.
Usain Bolt visszavonulását követően a jamaicai férfi sprinterek szinte „elfelejtettek" gyorsan futni, így velük – legalábbis jelenlegi formájukat tekintve – nem érdemes számolni.
Coleman a szeptember végi, október eleji vb kapcsán nemrég azt nyilatkozta, hogy még csak nyolcvan százalékos állapotban van, a csúcsformáját Dohára tartogatja. Gatlin nem lesz ott Katarban, hiszen nem végzett a nemzeti bajnokságon az első háromban – lévén rajthoz sem állt a döntőben.
De ne legyenek kétségeink afelől, hogy jövőre,
38 évesen megpróbálja majd a lehetetlent,
és az idő múlásával, meg a szinte megszámlálhatatlanul hosszú eltiltásaival dacolva megpróbálja majd kvalifikálni magát a tokiói olimpiára. Ha ezt sikerülne eltiltás nélkül abszolválnia, akkor Colemannak alighanem komoly kihívója akadna a 2020. augusztus 2-i 100 méteres fináléban, függetlenül attól, hogy ez tetszik-e a két éve, vb-győzelmekor csalót kiáltó publikumnak, vagy sem.