Erdei Zsolt már bemelegítés közben, a ringben körözve hívja fel a fentiekre az újságírók figyelmét, a nyílt tréningről még megjegyezve: "ez az utolsó pörgős."
Hát igen, az utolsó. Erdei szombat este a grúz Salva Jomardasvilivel bokszol Kecskeméten. Könnyen lehet, hogy ezzel az összecsapással ér véget profi pályafutása, tehát a pénteki edzés az Allee-ban nem csak a meccs előtt, de összességében is az utolsó lehet. Szomorúan hangzik, de Erdei cseppet sem szomorú: a fenti pár szóval is magával ragadja alkalmi közönségét, mosolyog, ahogy csak ő tud, még a keményebb, fárasztóbb gyakorlatokat is megszakítja időnként egy-egy jellegzetes mosoly kedvéért.
Fél órán át megállás nélkül mozog, kocog körbe-körbe, belebokszol a mozgásba, nyújtó- és lazító gyakorlatokat végez, tovább kocog, fekvőtámaszokkal és felülésekkel szakítja meg, kocog és ugrókötelezik, kocog és fejkörzéseket végez, tényleg nem kamu, meg is jelennek az első izzadtságcseppek.
Akkor is minimum helyben fut, mikor Fritz Sdunek kesztyűt húz rá, a sparringolás pedig különösen energiadús pár méterről, Erdei kimondottan agresszív, hatalmasakat csattannak az ütései a 67 éves mester karján, tenyerén, de még ekkor sem telhet el túl sok idő egy kis nevetés nélkül, mintha ez ugyanúgy a boksz szerves része volna, akár a bandázs.
Ez a mondat volt az első, amit Erdei valaha hozzám intézett, leszámítva persze a köszönést. Micsoda Erdei-esszencia ez is: a kérdés az akkor kezdődő amerikai karrierjére vonatkozott, hogy másképp kell-e majd bunyóznia. A válasz szellemes és könnyed, de jobban belegondolva az is benne volt: egy nagy frászt fogok én megváltozni!
El is maradtak a látványos KO-k, azóta - az elmúlt öt évben - mindössze háromszor lépett kötelek közé. Amerika már csak álom, az universumos idők régen azok. Már 39 éves, túl egy váláson, több csúnya sérülésen, és egy keserves csalódáson, a Gyenyisz Gracsov elleni meccsen, az egyetlen profi vereségén, melyet a ringen kívül szenvedett el, érthetetlen pontozással.
Nem számít. Erdei most sem változott meg, edz, hajt, élvezi a bunyót, olyannyira, hogy attól még Sdunek mester is időről időre elmosolyodik.
Hányadik menetben ütöd ki? - kap egy váratlan kérdést már az edzésről kifelé menet. Csak elfordul (ugyan már, ne szórakozz), aztán megjegyzi: "Mindegy, csak nyerjek."
Lehet, hogy szombat este Erdei Zsolt búcsúmeccsét látjuk majd. Tudom, nem ő Manny Pacquiao, tudom, a Tavoris Cloud elleni álommeccs már sosem jön össze. Szomorú, ahogy Amerikától búcsúzott és még szomorúbb, hogy nem teljesedhetett ki az Universumnál. A legszomorúbb mégis az volna, ha tényleg visszavonulna.
