Vágólapra másolva!
Nem gondolkodik a bulgáriai lehetőségben, és szerb színekben képzeli el a folytatást Douchev-Janics Natasa. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos a szerbiai Blicnek adott interjújában elmondta, ha ki kell hagynia két évet, akkor lehet, hogy újabb gyermeket szül.

Douchev-Janics Natasa a legnagyobb példányszámú szerbiai lapnak, a Blicnek megerősítette, eltökélt szándéka, hogy a jövőben szerb színekben versenyezzen. A kajakos ezzel cáfolta azt az állítást, miszerint férje állampolgárságát kihasználva bolgárként fog versenyezni a jövőben.

"Ábrahám Attilának, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkárának azt mondtam, olyan helyzetbe hoztak, hogy csakis bolgár színekben tudnék indulni, s nem azt, hogy ott is folytatom a pályafutásomat" - mondta Janics.

"A férjemmel úgy döntöttünk, hogy mindketten azt csináljuk, amiben a legjobbak vagyunk: ő edzősködik, én kajakozok. Talán nem szerénységről árulkodik ez a kijelentés, de az eredmények minket igazolnak. Azon ország mellett döntöttünk, amelyikben felnőttem, s amelyben a családom is él. Itt nincs semmiféle dilemma - tette hozzá.

Miután a magyar szövetség 150 ezer euróhoz köti a versenyzési engedély kiadását, lehet, hogy a sportolónak , ki kell hagynia két évet.

"Ha ez történik, majd a családomnak szentelem a következő időszakot. Akkor azon lennénk, hogy a kislányunknak, Milanának legyen egy testvére" - mondta.

Janics elárulta, nagyot csalódott a magyar szövetség hozzáállásában, mert nem érti, miért kell pénzt kérni az ő távozásáért cserébe. "Sok érmet nyertem Magyarországnak, most mégis ez csinálják velem. Nagyon rossz hozzáállás ez részükről. Viszont azt már tudhatnák, hogy kemény dió vagyok, és nem fogok engedni."

A vajdasági Magyar Szó szombaton arról számolt be, hogy a Szerb Kajak-kenu Szövetség Facebook-oldalán Mirko Nisovic elnök azt nyilatkozta, megtalálják a megoldást, hogy Janics szerb színekben indulhasson.

A profilon megjelent utolsó mondat így hangzott: "Nem hivatalosan úgy tudjuk, van arra lehetőség, hogy, ha minden kötél szakad, Andrian Dusev szerb állampolgár legyen, ennek pedig az lenne a célja, hogy a felesége a következő év elejétől gond nélkül a szerb válogatott színeiben indulhatna a nemzetközi versenyeken."

A bejegyzést azonban néhány órával később eltávolították.