Vágólapra másolva!
Dragan Plavsic, a szerb kajak-kenu válogatott edzője cáfolja, hogy a szerb szövetség elnöke, Mirko Nisovic tiszta hülyeségnek nevezte a magyar szövetség (MKKSZ) azon álláspontját, hogy 150 ezer euró (42 millió forint) felkészülési hozzájárulást kér a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa országváltásáért.

Hülyeségnek tartja a magyarok döntését a szerb kajakelnök

Plavsic elmondta: Nisovic jelenleg Cipruson tartózkodik, és őt bízta meg, hogy tolmácsolja a szerb fél álláspontját. "A szövetségünk elnöke nem mondta azt a magyarok álláspontjára, hogy hülyeség, ezt az újságírók találhatták ki. Egyébként nem gondolom, hogy logikus az, amit a magyarok mondanak, Janics ugyanis annak idején pénzmozgás nélkül ment Szerbiából Magyarországra, szerintünk most ugyanígy kellene visszajönnie" - fogalmazott a szerb edző.

"A magyaroknak biztosan vannak érveik, és most olyan helyzetben vannak, hogy kérhetnek pénzt. Azt tudom, hogy a Szerb Kajak-kenu Szövetség nem tud ennyi pénzt fizetni Natasáért. Azt, hogy a Szerb Olimpiai Bizottságnak van-e pénze, és akar-e fizetni, azt nem tudom. Szeretnénk, hogy Janics nálunk versenyezhessen, ezért a történtekről értesíteni fogjuk az Európai és a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséget" - tette hozzá Plavsic.

A tréner jelezte azt is, tudomása szerint Douchev-Janics férje, a bolgár Andrian Douchev mostanra már kapott állást a Szerb Olimpiai Bizottságban.

A 30 éves Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Az MKKSZ szerint, ha a magyar szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, a bácskapalánkai születésű Douchev-Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.