Vágólapra másolva!
 A kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában szereplő Oláh Tibor az ötödik helyen végzett a kantoni birkózó-világbajnokság első napján. A magyar versenyző egy meccs nélküli és egy kiélezett találkozón elért vigaszági győzelem révén mérkőzhetett a harmadik helyért a dél-koreai Park Eun Csollal, akitől nagy csatában, három menetes összecsapáson szenvedett vereséget. A nap másik két magyarja közül az olimpiai bajnok Majoros István a vigaszágon szervezői hiba miatt nem mérkőzhetett, míg a fiatal Lőrincz Tamás két győzelem után a negyeddöntőben kikapott és a vigaszágon sem folytathatta.

Tomka Tivadar helyszíni jelentése Kantonból

Egy szűk magyar szurkolótábor délután Oláh Tiborért szorított - egészen a délutáni program első 20 percéig. A szervezők kivételesen pontosan kezdtek - ez reggel nem sikerült nekik -, és Oláht szólították a pódiumra, akinek ellenfele a kirgiz Uszupjano Rinat lett volna. Egyik versenyző sem érkezett sokadik felszólításra sem. A bírók tanakodtak, majd 10 percnyi várakozás után úgy döntöttek, kisorsolják számítógépen, hogy ki jut tovább. A szerencse Oláhnak segített, így továbbléphetett a következő körbe.

Aztán az örömünk nem sokáig tartott, mert Majoros István nevét hallottuk az angolul beszélő versenyszónok szájából: rá a német Heinze Marnette várt. A germán fiatalember felsétált a szőnyegre, jóízűt csacsogott a mérkőzésvezetővel, majd öt perc türlemi időt követően győztesként ünnepelhetett a több száz néző előtt. A nézőtéren megindult a súgdolózás, hogy mi történhetett, hiszen a következő párban is csúszott a program, de mégiscsak volt összecsapás, mert az üzbég és az iráni birkózó is megérkezett lóhalálában. Kiderült, hogy a szervezők a délelőtti programot követően elfelejtettek buszt küldeni a szállásra visszatérő sportolókhoz, így aztán körülbelül 50 birkózó rohant busz és taxi utűn kutatva Kanto belvárosában a Bai Jun Hotelnél, ami egyébként 30 kilométerre található a Tianhe Sportcsarnoktól. Blamázs ám a javából, de sajnos olimpiai bajnokunk volt ennek a kárvallottja.

Majoros István rendkívül dühösen nyilatkozott: "Nem hiszem el, ami velem történik, ugyanis a szállodában azt mondták, hogy jön értünk busz, de senki nem várt a hotel előtt, több tucat birkózóval rohangáltunk körbe-körbe, és kerestük a buszt. Aztán volt olyan versenyző, aki taxit fogott, ám így is egy időben értünk be a sportcsarnokba. Példátlan, ami történt, nem is tudom, mi ilyenkor a teendő, mert lehet, egy érmet vettek ki a zsebemből a szervezők."

Teljesen érthető Majoros felháborodása, hiszen ténylegesen nem szenvedett vereséget a vigaszági találkozók során. Oláh az "incidenst" követően a szintén később érkező kazah Konyratovot verte, méghozzá nagy fölénnyel. Az első menetben csodálatosan emelte ki ellenfelét, aztán a második két percben pontos érzékkel pörgetett, és máris a bronzéremért szállhatott harca. A koreai Park Eun Csol ellen bizonyította, hogy nemcsak remek érzéke, de szíve is van a birkózáshoz, ám a mindent eldöntő harmadik menetben egy zárlatot követően a koreai kétszer megpörgette, és így pontszerzőként, ötödik helyen zárta a világbajnokságot. Oláh Tibor így kommentálta a bronzmérkőzést: "Örülök az ötödik helynek, de hogy az éremről lemaradtam, az kicsit bánt. Éreztem a birkózást, ám az utolsó pillanatban kihagytam, pedig már azt hittem, sikerült átlépnem a saját árnyékomat."

Essen szó a 66 kilogrammos Lőrincz Tamásról is, aki 20 éves kora ellenére a kínai közönséget is ámulatba ejtette. Nagyon tehetséges, amit idei éremtermése is bizonyított. Felnőtt Európa-bajnok lett, majd a junior világbajnokságon és az Európa-bajnokságon a bronzérmet akaszthatták a nyakába. A lelátón felhúzta pólóját, és véres sebeit mutatta: "A török Eroglu, aki többszörös világ és Európa-bajnok, ily módon védekezett, amikor támadtam ellene. Nem tudom, mi szükség volt erre, de jó volt éreznem, hogy a 'nagy öreg' ennyire tartott tőlem, ugyanis az Eb-n megvertem. Most is ikszet birkóztunk, és azon emésztem magam, hogy az utolsó akciónál talán oldalra kellett volna mozdulnom, nem pedig hátra, akkor enyém lehetett volna az utolsó pont. Elégedett vagyok az idei évemmel, és a jövőben is igyekszem szép sikereket elérni, rengeteg munkával."

Komáromi Tibor szövetségi kapitányt is megkérdeztük - érthető, hogy először a késésekről mesélt: "Felháborító, hogy ilyen előfordulhat egy világbajnokságon. A gyerekek ott várják a buszt, és senki nem megy értük, érthetetlen! Oláh Tibornak gratulálok az ötödik helyéhez, és hozzáteszem, hogy közel állt a bravúrhoz. Még az összpontosítást kell nála gyakorolnunk. Lőrincz Tamás jól birkózótt, és a török Eroglut is megverte, csak ezt a bírók nem így látták. Kár érte, de hogy a legjobb nyolc közé jutott élete első felnőtt világversenyén junior kora ellenére, nagyon dicséretes. Egyébként a keddi sorsolást tartom a kezemben, és tudjuk már, hogy két versenyzőnk lesz érdekelt. Bárdosi Sándor 84 kilogrammban, aki egy holland birkózóval kezd, aztán ha győz, jön a török Avluca, aki nagy név a szakmában, mert nyert már világbajnokságot és Európa-bajnokságot is, de Sanyi szerintem képes rá, hogy legyőzze. 96 kilogrammban Virág Lajos indul, aki szerencsésebb kézzel húzott, így mondhatom, hogy a súlycsoport nagyágyúit elkerülte. Gomdolok itt a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok török Hamza Yerlikayara - annak idején sydneyben éppen egy súllyal lejjebb Bárdosi Sándor ellen nyert aranyérmet a fináléban -, de említhetem az athéni olimpia egyiptomi győztesét, Gabert. A sorsolás pikantériája, hogy a két kiváló birkózó az első fordulóban egymás ellen mérkőzik meg, nem semmi kis összecsapás lesz" - összegezte mondandóját az első napot követően Komáromi Tibor.

Ami pedig a győzteseket illeti, a kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában az iráni Hamid Szurjan, a 60 kg-osok között az amerikai Joe Warren, míg a 66 kg-os súlycsoportban a kínai Li Jen-jen győzött.

Eredmények, kötöttfogás:
55 kg, világbajnok:
Hamid Szurjan (Irán)
2. Rusan Bajramov (Azerbajdzsán)
3. Lindsey Durlacher (Egyesült Államok) és Park Eun Csol (Koreai KÖztársaság)
5. Oláh Tibor (Magyarország)
döntő:
Szurjan - Bajramov 3-0

60 kg, világbajnok:
Joe Warren (Egyesült Államok)
2. David Bedanidze (Grúzia)
3. Emik Bunyamin (Törökország) és Vjacseszlav Gyaszte (Oroszország)
...15. Majoros István
döntő:
Warren - Bedanidze 3-1

66 kg, világbajnok:
Li Jen-Jen (Kína)
2. Kamatbek Begaljev (Kírgizisztán)
3. Szergej ovalenko (Oroszország) és Harry Lester (Egyesült Államok)
...10. Lőrincz Tamás (Magyarország)
döntő:
Li - Begaljev 3-1.