Vágólapra másolva!
A Dortmundban zajló műkorcsolya világbajnokságon a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős az original programban hibázott, s a 13. helyről visszacsúszott a 17.-re. Az élen az Európa-bajnok orosz Navka, Kosztomarov duó áll. A férfiak versenyét az orosz Jevgenyij Pljusenko nyerte, annak ellenére, hogy a kűrjében elesett.

A férfiak csütörtök éjszakában nyúlt szabadkorcsolyázásában a két nagy esélyes közül először Joubert lépett a jégre, s amikor végzett a programjával, diadalmasan csapott a levegőbe. Nem véletlenül, hiszen remek kűrt mutatott be, többek között két négyfordulatos ugrást, s az egyikhez még egy triplát is hozzátett. A technikai pontszámai 5,6-5,9, a művészi hatásra adottak pedig 5,7-5,9 között mozogtak. A címvédő, s a rövid program után vezető Pljusenko utolsóként következett, s a különleges hármas kombinációjával nyitott: négyfordulatos toe-loop, tripla toe-loop, dupla Rittberger! Majd külön is ugrott egy négyfordulatos toe-loopot. Pljusenko "varázsolt" a jégen, egészen addig, amíg a programja végén a tripla Rittberger indításánál egyszerűen kicsúszott alóla a lába, s elesett!

Ám a programja míg így is anyagerősebb volt francia vetélytársáénál, s a művészi hatás tekintetében is verte Joubert-t. Pljusenko pontszámai 5,8-5,9, illetve 5,8-6,0 között mozogtak - négy hatost kapott -, így a vb-t az orosz versenyző nyerte. A hibája ellenére egyáltalán nem érdemtelenül - bár nem biztos, hogy Franciaországban is mindenki így látja.

Végeredmény, férfiak:
1. Pljusenko (orosz) 2,0
2. Joubert (francia) 4,0
3. Lindemann (német) 6,0
4. Lambiel (svájcia) 8,8
5. Weir (amerikai) 10,2
6. Weiss (amerikai) 11,0

Fábik Tibor