Vágólapra másolva!
Továbbra is mozgásban tartja a nehézsúlyú profi ökölvívás világát a Lennox Lewis-Vitalij Klicsko összecsapás. Az Universum ukrán óriása a találkozó orvosát hibáztatja, amiért nem fejezhette be a mérkőzést, míg Lewis edzője szerint a visszavágó akár novemberben létrejöhet. A nehézsúly másik klasszisa, Evander Holyfield közben bejelentette, október 4-én James Toney ellen lép szorítóba.

Hivatalos reklamációt fontolgat a Lennox Lewis elleni profi ökölvívó világbajnoki címmérkőzésen sérülés miatt leléptetett Vitalij Klicsko menedzsmentje.

"A videofelvételek alapján megvizsgáljuk, hogy mi vezetett az összecsapás beszüntetéséhez. Amennyiben úgy látjuk, hogy a találkozó orvosa hibát követett el, hivatalos tiltakozást fogalmazunk meg" - nyilatkozott a Sid német sporthírügynökségnek Christoph Rybarczyk szóvivő.

A Los Angeles-i mérkőzés a hatodik menetet követően szakadt félbe, miután a mindhárom pontozónál vezető Klicsko szemhéja erősen vérzett, és a bíró - orvosi tanácsra - nem engedte vissza a szorítóba.

Fritz Sdunek, az ukrán öklöző edzője már ki is alakította saját véleményét: szerinte egyszerűen csalás történt. "Úgy vélem, az orvos kapott egy jelzést, s annak alapján cselekedett" - mondta.

A hamburgi Universum Box-Promotion szóvivője ugyanakkor jelezte, nem sok reményt fűznek az esetleges fellebbezéshez, egy visszavágó tető alá hozását azonban ezzel is elősegíthetik. Erre egyébként már csak azért is esély nyílik, mert a WBC és az IBO trónját megvédő brit bokszoló már a mérkőzés után kijelentette: hajlandó visszavágót adni riválisának.

Egyesek már az is tudni vélik, hogy a közvetítési joggal rendelkező HBO csatornának december 6. lenne az első megfelelő dátum. Klaus-Peter Kohl, a hamburgi klub vezetője pedig már arról álmodik, hogy a találkozóra Németországban, a gelsenkircheni AufSchalke arénában kerülhet majd sor.

(MTI)