Lewis nehezebb Klicskónál

Vágólapra másolva!
A magyar idő szerint vasárnap hajnali Lennox Lewis-Vitalij Klicsko profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzés csütörtöki mérlegelését - csaknem négy kilóval - a brit címvédő "nyerte" ukrán riválisával szemben.
Vágólapra másolva!

A Boksz Világtanácsnál (WBC) és a Nemzetközi Bokszszervezetnél (IBO) is bajnok Lewis 115,42 kg-t nyomott, ami sajátos egyéni rekordnak számít. Eddigi 113,85 kg-os súlycsúcsát a 2001 áprilisában az amerikai Hasim Rahmantól elszenvedett veresége előtti mérésen produkálta. "Ez másfajta többletsúly, mint az akkori. Nem aggódom, mert nagyon jó formában van" - mondta edzője, Emanuel Stewart.

Az ukrán kihívó 111,6 kg-mal mérlegelt a Los Angeles-i Staples Centerben sorra kerülő csatára.