Vágólapra másolva!
A klub szakmai igazgatója szerint nincs napirenden a női kosárlabda NB I tabelláján harmadik TARR KSC Szekszárd elköltözése.

Szabó Noémi szerdán az MTI-nek elmondta, sikerült megegyezni az önkormányzattal, így egyelőre biztosított a csapat jövője. A közelmúltban ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, hogy a városi források csökkenése miatt esetleg máshol folytatják a kék-fehérek.

Mindenkit megnyugtathatok, maradhatunk, le tudjuk itt játszani a bajnoki szezont.

 Küzdünk a jól megérdemelt önkormányzati támogatásért, ebben még nincs döntés, egyszer elutasította a közgyűlés, de bízunk benne, hogy másodjára sikerül keresztülvinni. Van egy jó névadó szponzorunk, és folytatódik a TAO-s időszak, így szeretnénk az élvonalban folytatni a szereplésünket, és a helyezésünk függvényében jövőre is elindulni az Európa Kupában" - mondta az ügyvezető a KSC-ről, amely 49 éve folyamatosan az NB I-ben játszik. 

Szabó első mondata ugyanakkor arra utal, hogy a következő szezonra még egyáltalán nem biztosított a csapat jövője.

A korábban euroligás tolnai gárda a jelenlegi szezonban az EK-ban indult, melyben 2021-ben bronzérmet nyert, ott a csoportkörből továbbjutott a rájátszásba, ahol azonban már alulmaradt a jóval esélyesebb spanyol Gironával szemben.

kosárlabda, KSC Szekszárd, Mányoki Réka
A szekszárdi közönség jól teszi, ha kihasználja, hogy a bajnokság végéig még biztosan láthatja az ország egyik legjobb női kosárlabdacsapatát
Fotó: fiba.basketball/eurocupwomen 

Djokics Zseljko vezetőedző elmondta, a viszontagságos szezon közepette legalábbis váratlan, hogy két fordulóval az alapszakasz vége előtt együttese a harmadik helyen áll a tabellán.

"Szinte teljesen új kerettel kezdtük el a szezont, rengeteg sérülés sújtott bennünket, ezért folyamatosan improvizálnunk kellett. Ezek után kész csoda, hogy csak a DVTK és a Győr előz meg bennünket. 

Az utolsó két kör már olyan lesz, mint a Forma-1-ben, mindenki akkor koncentrál a legjobban, nekünk ráadásul a Sopron következik idegenben, majd a DVTK itthon.

 Az eredményektől függően a 3-5. helyen végezhetünk az alapszakaszban" - mondta a nyolc éve a tolnai városban dolgozó edző, akinek irányításával az EK-bronz mellett a gárda 2018-ban kupagyőztes lett, az NB I-ben pedig négy ezüstérmet gyűjtött.

A szerb szakember kifejtette, a cél az a rájátszásban, hogy a csapat bekerüljön a legjobb négy közé, mert úgy lehetőség nyílik az egyesület és a város számára, hogy folytatódjon az építkezés, és ismét kiléphetnek a nemzetközi porondra.