Kulcsfontosságú debreceni győzelem a Bajnokok Ligájában

VÁMOS Petra
Budapest, 2023. október 21. A debreceni Vámos Petra (b) és a montenegrói Tanja Ivanovic a női kézilabda Bajnokok Ligája 5. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - Buducnost Podgorica mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. október 21-én. MTI/Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
A DVSC Schaeffler fontos találkozón hazai pályán 27-22-re legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton.

Az első négy fordulóban mindkét együttes egy győzelem mellett három vereséget szenvedett el, sikerét mindkét fél a nyeretlenül csoportutolsó IK Sävehof ellen zsebelte be. Mivel a nyolcasból az első hat folytathatja, döntő jelentőségűnek ígérkezett a találkozó a továbbjutás szempontjából.

Kissé beragadt a kezdésnél a szerdán a bajnokságban Mosonmagyaróváron alulmaradó Debrecen, az első két gólt a montenegróiak szerezték, a negyedik perc végén talált be első ízben a hazai együttes. A folytatás viszont már jobban alakult, 7-3 állt a Hódos Imre Sportcsarnok kivetítőjén az első félidő derekán. A Buducnost hatékonysága az első percekben mutatott határozottság után visszaesett,

volt hétperces gólcsendje a gárdának, amelyben Háfra Noémi játszott irányítót és balátlövőt is,

miközben debreceni oldalról Töpfner Alexandra 20 perc alatt szerzett öt gólt, Catherine Gabriel pedig remekelt a kapuban. Ezt követően azonban hullámvölgybe kerültek a négygólos előnyben lévő hajdúságiak, a játékrész hajrájára egyenlített a Buducnost, a szünet előtt viszont megrázta magát Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese és kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre.

Kácsor Gréta (b) és Töpfner Alexandra (j) remek játéka is kellett a sikerhez Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

A fordulást követő 10 perc zömében két-három gól volt a különbség, a Debrecen elszakadni, a Podgorica egyenlíteni nem tudott ebben a periódusban. Tizenkét perc telt el a második félidőből, amikor 18-14-nél ismét négygólosra hizlalta fórját a DVSC,

a záró tíz percre fordulva pedig az addigi legnagyobb különbséggel 23-18 volt az állás.

Ezt emberelőnyben hét perccel a végső dudaszó előtt 25-19-re javította a játékrészben több jó egyéni teljesítményt felvonultató házigazda, amely megérdemelten nyert öt találattal.

A mérkőzés legeredményesebbjeként Töpfner 12 kísérletből 10 gólt szerzett,

Hámori Konszuéla ötször volt eredményes, akárcsak a túloldalon Kalidiatou Niakaté, Ivana Godec és Adriana Cardoso de Castro. A második félidőként jobbátlövőként is bevetett Háfra kétszer talált be négy lövésből. Gabriel tíz lövést védett.

Eredmény, női BL, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler-Buducnost Podgorica (montenegrói) 27-22 (12-10)
lövések/gólok: 46/27, illetve 40/22
gólok hétméteresből: 8/8, illetve 4/2
kiállítások: 8, illetve 14 perc