Vágólapra másolva!
Július 12-én lenne ötvenéves Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten,

apja a Kossuth-díjas színész, Benedek Miklós. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni gerincproblémái miatt,

vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett. 1989-től az Újpest csapatát erősítette, ezután 1996-ban Olaszországba szerződött, ahol az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. 2004-től ismét Magyarországon, a Honvédban játszott, 2007 őszén újra a Pro Recco csapatához igazolt. Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát is nyert. Hatszoros magyar bajnok (1991, 1993, 1994, 1995, 2005, 2006) és hatszoros olasz bajnok (1999, 2002, 2008, 2010, 2011, 2012) volt.

Benedek Tibor, a legenda Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben az ifjúsági Európa-bajnok csapat tagjaként Isztambulban az oroszok elleni 8-7-es győzelemből hét góllal vette ki a részét, a junior világ- és Európa-bajnokságról bronzéremmel tért haza.

A nemzeti együttesnek 1995-től éveken keresztül csapatkapitánya volt. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik helyen végzett a csapattal, s 21 találattal ő lett a torna gólkirálya. Négy évvel később Atlantában negyedikek lettek, és ismét ő dobta a legtöbb gólt. Ezután a sportág újkori történetében példátlan módon

a válogatottal sorozatban háromszor, 2000-ben Sydneyben, 2004-ben Athénban, majd 2008-ban Pekingben lett aranyérmes (korábban csak 1908 és 1920 között a britek győztek három egymást követő ötkarikás játékon), s Benedek Tibor egyike lett a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.

Benedek Tibor háromszor ért fel a csúcsra az olimpián Forrás: AFP

2003-ban Barcelonában világbajnokságot nyert, 1998-ban és 2005-ben világbajnoki ezüstérmes, 1991-ben pedig bronzérmes volt. Az Európa-bajnokságokról egy aranyérme (1997), két ezüst- és három bronzérme volt, emellett világkupa- és kétszeres világliga-győztes lett. A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.

A balkezes klasszist, aki akkor a világ egyik legjobb játékosa volt, 1999-ben pozitív doppingeredmény miatt nyolc hónapra eltiltották, ezért lemaradt a válogatott azévi Európa-bajnoki győzelméről. Benedek elismerte, hogy hibázott, mert nem jelentette be, hogy bőrbetegségére olyan kenőcsöt használt, amely minimális mennyiségben tiltott összetevőt tartalmazott. 2005 májusában szívritmuszavara miatt lemondta a válogatottságot, egészségi állapota 2007 februárjától újra lehetővé tette a szereplést.

Az élsport mellett a tanulásra is figyelmet fordított: 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatójaként 2006-ban vehette át diplomáját. Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte, 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt.

A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.

Benedek Tibor, minden idők egyik legjobb magyar vízilabdázója szövetségi kapitány is volt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Benedek Tibort 2016-ban beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. 2017-től az UVSE Vízilabda Sportegyesület szakmai igazgatójaként, a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott. 2017-ben a budapesti Masters világbajnokságon a Millennium vízilabda csapattal aranyérmet szerzett.

Négyszer (1992, 1993, 1994, 2002) választották meg az év legjobb magyar vízilabdázójának, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, 2013-ban őt választották meg az év legjobb magyar szövetségi kapitányának.

2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára.

Gyertyás, csendes megemlékezés a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata előtt Benedek Tibor emlékére. Fotó: Csudai Sándor - Origo

2020 májusában bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Benedek Tibor életének 48. évében, súlyos betegség után, 2020. június 18-án hunyt el.

Az év júliusában az UVSE vízilabdacsapatának címerébe bekerült a monogramja, valamint a 8-as sapkaszámát szimbolizáló jel. 2020 decemberében a Total Waterpolo szaklap az elmúlt húsz év legjobb vízilabdázójának választotta. 2021-ben az olaszországi Reccóban - amelynek díszpolgára - felavatták emléktábláját és sétányt neveztek el róla. A 2022-es vizes világbajnokság mérkőzésein a legjobb játékosnak járó különdíjat róla nevezték el.

A felesége, Epres Panni is megemlékezett Benedek Tiborról: