Vágólapra másolva!
Ahogy azt jeleztük, Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán. A 67 éves vízilabdás legenda elmondta, a díj nemcsak neki, hanem elsősorban a kilenc olimpiai bajnokságot szerző magyar vízilabdasportnak szól.

A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a voksok több mint felét.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is Faragó Tamást támogatta Fotó: Polyák Attila - Origo

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta: több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is.

- fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke. Schmitt elárulta, örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre.

Az M1 aktuális csatornán Faragó Tamás úgy nyilatkozott, a díj nemcsak neki, hanem elsősorban a kilenc olimpiai bajnokságot szerző magyar vízilabdasportnak szól. Hozzátette, bár a választások többsége szubjektív, reményei szerint most objektív döntés született.

- mondta a Vasas SC egykori kiválósága, aki májusban az első helyen végzett az Origo, a Magyar Nemzet és a Nemzeti Sport szerkesztősége által kiírt „Pólósok pólósa"-szavazáson. "Lelkileg, gondolatilag és fizikailag számomra azt jelenti a Nemzet Sportolójának lenni, hogy magyarnak születtem, és mindig büszke voltam arra, hogy a magyarságnak örömet szereztem".

Faragó Tamás, a Nemzet Sportolója Forrás: MTI/Illyés Tibor

A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.