Vágólapra másolva!
Rivasz-Tóth Norbert ezüstérmes lett gerelyhajításban a Madridban rendezett ezüst kategóriás nemzetközi atlétikai viadalon.

A verseny eredményközlő oldala szerint a 27 éves szolnoki atléta az ötödik sorozatban elért 78,39 méteres dobásával állhatott fel a dobogó második fokára, a számot pedig a moldovai Andrian Mardare nyerte 81,49 méterrel.

A gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert ezüstérmes lett Madridban Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az U23-as Európa-bajnoknak és országos csúcstartónak ez volt az idei második legnagyobb dobása, amellyel várhatóan előrébb lép a világranglistán, és közelebb kerül számára az indulás az augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő világbajnokságon.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.