Katalán diadalmenet, madridi hullámvasút

Spanyolországban helyreállt a világ rendje, hiszen a két örök rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid végzett a tabella első két helyén. Az aranyéremért folytatott küzdelemről nemigen beszélhetünk, hiszen a katalánok végig meggyőző fölénnyel vezettek a királyi gárda előtt, és könnyedén nyerték meg a bajnokságot. A másik két, Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyen a szokásokkal ellentétben nem a Valencia CF és az RC Deportivo, hanem a szezon két meglepetéscsapata, a Villarreal CF és a Real Betis végzett, mindkét gárda egyenletes teljesítményének köszönheti remek helyezését.

Ez az idény egyértelműen az FC Barcelonáról szólt Spanyolországban; nemcsak a katalánok hívei, de talán még a Real Madrid szurkolói is Frank Rijkaard csapatának dicséretét zengik. Tény, hogy a Barca (a Chelsea FC elleni BL-kudarcot leszámítva) gyakorlatilag tökéletes szezont produkált, egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy az utolsó forduló után Ronaldinho és társai vehetik majd át az aranyérmet.

A gránátvörös-kékek lőtték a legtöbb és kapták a legkevesebb gólt a mezőnyben, és ők nyújtották a legegyenletesebb teljesítményt is: Samuel Eto'o 24 találata önmagáért beszél, Deco, Ronaldinho, Ludovic Giuly, Rafael Márquez, Carles Puyol és Víctor Valdés is kiemelkedően játszott szinte az egész szezonban, nemegyszer ámulatba ejtve még az ellenfél szurkolóit is.

Rijkaard hamar megtalálta a hangot a sztárokkal, elérte, hogy mindenki beálljon a sorba, és többen még azt is eltűrjék, hogy nem eredeti posztjukon kell szerepelniük. Jutalmuk a teljesen megérdemelt bajnoki cím lett és az egész világ elismerése, hiszen az övékéhez hasonló látványos játékot egyetlen gárda sem produkált nemcsak Spanyolországban, de Európában sem.

Az sem volt sokáig kérdéses, hogy az ezüstérem (és a vele járó BL-főtáblás hely) a Real Madridé lesz, ami a királyi gárda hagyományait és játékoskeretét figyelembe véve teljességgel megfelelt a papírformának.

Persze sokkal nehezebb lett volna "célba érniük" a fehéreknek, ha december végén nem nevezik ki Wanderley Luxemburgót a csapat élére, aki szinte pillanatok alatt felrázta az akkoriban bizony komoly válságban lévő csapatot, és egy hosszú veretlenségi sorozattal a második helyre repítette a Realt, és egyúttal le is rázta az üldözőket. Tavasszal a "galaktikusok" közül többen is magukra találtak, Ronaldónak még a gólkirályi cím megszerzésére is maradt esélye, de Zinédine Zidane-nak és David Beckhamnek is akadtak emlékezetes mérkőzései.

A szezon elején igazolt Michael Owen igen gólerősen futballozott (különösen ahhoz képest, amennyi játéklehetőséget kapott). A Real Madrid ezüstérme így akár sikernek is lenne tekinthető, ha nem a Real Madridról lenne szó, ahol csak az aranyérem számít. Mivel a királyi gárda immár két éve nem nyert semmilyen trófeát, a nyáron minden bizonnyal komoly változások várhatók a királyi gárda háza táján.

A bronzérmet nem kis meglepetésre a Villarreal CF szerezte meg, a sárga mezes gárda története legjobb eredményét érte el, és kivívta a Bajnokok Ligája selejtezőjében való indulás jogát. A hatalmas sikert elsősorban dél-amerikai játékosai (Juan Roman Riquelme, Diego Forlán, Gonzalo Rodríguez, Juan Pablo Sorín, Marcos Senna) segítségével érte el a csapat, akikre a chilei mester, Manuel Pellegrini nem akarta ráerőltetni az európai játékstílust, hanem amolyan igazi dél-amerikai gárdává formálta az együttest, amely látványos támadófutballjával és kőkemény védekezésével az ellenfelek többségét alaposan meglepte.

A szezon legnagyobb felfedezettje kétségkívül Forlán: a Manchester Unitednél igen kevés lehetőséget kapott uruguayi támadó 25 gólt szerzett a bajnokság során, s ezzel megszerezte a gólkirályi címet, a Pichichi-trófeát.