Vágólapra másolva!
Spanyolországban helyreállt a világ rendje, hiszen a két örök rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid végzett a tabella első két helyén. Az aranyéremért folytatott küzdelemről nemigen beszélhetünk, hiszen a katalánok végig meggyőző fölénnyel vezettek a királyi gárda előtt, és könnyedén nyerték meg a bajnokságot. A másik két, Bajnokok Ligája-szereplést jelentő helyen a szokásokkal ellentétben nem a Valencia CF és az RC Deportivo, hanem a szezon két meglepetéscsapata, a Villarreal CF és a Real Betis végzett, mindkét gárda egyenletes teljesítményének köszönheti remek helyezését.

A negyedik helyen a Real Betis végzett, így a zöld-fehérek végre valóra válthatják elnökük, Manuel Ruíz de Lopera évtizedes álmát, és szerepelhetnek a Bajnokok Ligájában. Az évek óta pazarul futballozó, a csapat legnagyobb értékének számító Joaquínon kívül a két frissen igazolt csatár, Ricardo Oliveira és Edú játszott főszerepet a sevillaiak remeklésében.

Előbbi 22, utóbbi 11 gólt szerzett, olyan csatárduót alkottak, amilyenre évek, sőt, évtizedek óta vártak a csapat szurkolói.

Sevilla és Barcelona városát két-két gárda képviseli majd ősztől Európában, hiszen az ötödik helyen az RCD Espanyol, a hatodikon pedig a Sevilla FC végzett. A katalánok fiatal, lendületes csapatukkal a szezon egyik üde színfoltját jelentették, kameruni kapusuk, Idriss Kameni nevét pedig megismerte a világ.

A Sevillát elsősorban brazil játékosai repítették régen látott magasságokba. A házi gólkirály Júlio Baptistán kívül Renato és Daniel Alves remekelt egész évben.

A középmezőny két igencsak csalódott csapattal kezdődik, hiszen a hetedik a Valencia CF, a nyolcadik pedig az RC Deportivo lett. A bajnoki címvédő Valenciának nem tett jót a nyári "olaszosítás": Claudio Ranieri nem találta meg a megfelelő hangot a régóta a csapatnál lévő játékosokkal, azzal pedig, hogy több honfitársát is a klubhoz csábította, megbontotta a Turia-partiak már-már legendás csapategységét. A Valencián az edzőváltás sem segített, a korábbi másodedző, Antonio López csak a tűzoltó szerepét töltötte, utódának, Quique Floresnek jövőre új csapatot kell építenie a Mestallában.

Mindez ráférne a Deportivóra is, hiszen az egy éve még a Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelt kék-fehérek a színtelen-szagtalan középcsapat szintjére süllyedtek vissza ebben az idényben. A télen ráadásul Javier Irureta vezetőedző valósággal elkergette a klubtól a házi gólkirályt, Walter Pandianit, akit sem Albert Luque, sem Diego Tristán nem tudott megfelelően pótolni. A rendkívül szűk és évek óta változatlan játékoskeret tagjait már nem tudta motiválni a mester; nyilvánvaló, hogy Galíciában komoly vérátömlesztésre lesz szükség a nyáron, ha azt akarja a vezetőség, hogy a gárda jövőre ismét megszorongassa az élcsapatokat.
Az Athletic Bilbao szurkolói is többre számítottak kedvenceiktől a kilencedik helynél, a baszkok kicsit hasonló cipőben jártak, mint a Depor: hosszú ideje lényegében változatlan az állományuk, a futballistákat még az új edző, a csapat egykori csatára, Ernesto Valverde sem tudta annyira felrázni, hogy legalább az UEFA-kupás helyekért versenyben lehessenek Ismael Urzáizék.

A Málaga CF nem lehet elégedetlen a tizedik helyével, hiszen a kék-fehérek a bajnokság előtt elveszítették legjobb góllövőjüket, Salvát. A spanyol csatár pótlása úgy-ahogy sikerült, a helyére igazolt Márcio Amoroso és Paulo Wanchope eleinte még szállította a gólokat, ám tavasszal már nem ment nekik a játék, végül ketten együtt sem voltak annyiszor eredményesek, mint tavaly Salva egyedül.

A tavalyi kupagyőztes Real Zaragozának igen nyugodt szezonja volt, a kék-fehérek egy pillanatig sem mozdultak el a középmezőnyből, egyedül David Villa nyújtott átlagon felüli teljesítményt, aki 16 góllal zárta az idényt. Az év csalódása címre alighanem az Atlético Madrid pályázhat a legnagyobb eséllyel; a nyáron alaposan bevásárolt fővárosiak a Bajnokok Ligájába vágytak, ám egy pocsék szezon végén csak a 12. helyig jutottak. A csapat szurkolói bizonyára nem szívesen gondolnak arra, mi lesz, ha legjobbjuk, a csapatkapitány Fernando Torres a nyáron távozik a klubtól.

A pozitív meglepetések közé sorolható a Getafe CF gárdája: a madridi kiscsapattól mindenki azt várta, hogy simán kiesik, ám Quique Flores együttese biztosan maradt bent, és aratott néhány figyelemre méltó győzelmet is (például a Real Madrid ellen).